A dióburok-fúrólégy (Rhagoletis completa – röviden: diólégy) Észak-Amerikából
származó, az utóbbi két évtizedben Európában is rohamosan terjedő kártevő, amely mára a Kárpát-medence diófáinak legveszélyesebb ellensége lett. Az apró, házilégy nagyságú rovar a dió héját borító zöld burokba rakja tojásait. A kikelő lárvák a burok húsos részében táplálkoznak, amely ennek következtében megbarnul, megfeketedik és nyálkássá válik.
A fertőzött dió nehezen válik el a burkától, sok esetben beszárad, megpenészedik, vagy idő előtt lehull, így a mag számos esetben fogyasztásra és piacra kerülésre is alkalmatlan.
A kártevő tehát közvetlenül a dió minőségét és eltarthatóságát rontja, s emiatt gazdasági szempontból különösen súlyos veszteséget okoz.
Fotó: Szolár Éva
A diólégy a talajban telel át: a kifejlett lárvák a lehullott burokból kifúrják magukat, és a földben bábozódva vészelik át a telet, jellemzően 10–15 centiméter mélyen. A következő év nyarán, rendszerint július elejétől–közepétől kezdve, a talajból kibújó imágók rajzani kezdenek. Ekkor zajlik a párzás, majd a nőstények tojásrakása, amely minden évben újabb fertőzési ciklust indít el.
A kártevő eredetileg az Egyesült Államok nyugati vidékein fordult elő, ahonnan a
20. század végén hurcolták be Európába. Az első európai észlelések Svájcból és Olaszországból származnak az 1980-as évek végéről, majd a faj gyorsan terjedt Közép-Európa felé. Magyarországon 2011-ben figyelték meg először. Romániába feltehetően Magyarország és Szerbia felől jutott át, az első bizonyított előfordulásokat a 2010-es években jegyezték fel, de csak 2020 után okozott elsöprő kárt a diótermésben.
Védekezés hiányában a diólégy kártétele drámai: Bihar megyében, ahol a diófák többsége szórványosan áll a falvak kertjeiben és a határ menti parcellákon, az utóbbi években gyakran 90–100 százalékos terméskiesést okozott.
Huszár Antal falugazdász rámutatott: Bihar megyében eddig sem volt számottevő az
üzemi diótermesztés, inkább csak szórványosan álló diófákkal találkozhattunk. A dióburok-fúrólégy megjelenése azonban könnyen végzetes lehet a térség diótermesztésére nézve, hiszen a kártevő tömeges fellépése végleg megpecsételheti a helyi dió sorsát. Ez pedig azzal járhat, hogy a jelenleg is jelentős mértékű dióimport a jövőben tovább növekszik.
Védekezés lépésről lépésre
Az üzemi diótermesztésben és a háztáji, szórványos diófákon alkalmazott védekezés
között nagyok a különbségek. Ültetvényben a rajzás megfigyelése szervezetten zajlik (sárga ragacsos lapok a korona külső részén, déli oldalon, magasra helyezve), a kezelések időzítése küszöbértékhez kötött, a technológia pedig célzott: fehérje-hidrolizátum alapú csalogató permetezés (acetáttal kombinálva), amelynél nem szükséges a teljes lombfelület lefedése, valamint rendszeres higiéniai és talajművelési munkálatok.
A háztáji szórványfák esetében viszont gyakori a túl magas fa, a nehézkes gépi hozzáférés és a környező (például a szomszédban vagy a közeli határban), elhanyagolt fák állandó fertőzési nyomása, ezért itt a védekezés inkább több, egymást kiegészítő lépésre épül: korai csapdázás (június vége–július eleje), az első befogott diólégy után azonnali beavatkozás, kaolin (agyagásvány) -bevonat a tojásrakás zavarására, csalogató permetezés, a lehullott burok azonnali eltávolítása, 15 cm-ig ható kapálás a talajban telelő alakok gyérítésére, és mindezt érdemes tyúkokkal kombinálni, amelyek a kiforgatott nyüveket felcsipegetik.
Fontos ugyanakkor tudatosítani: a védekezés nem jelent százszázalékos termésmentést, célja az, hogy legalább a termés egy része megmaradjon.
Rajzás és megfigyelés
A diólégy elleni védekezés legkritikusabb szakasza a rajzás idejére esik, mivel csak a kifejlett egyedek (imágók) ellen lehet hatékonyan fellépni. A rajzás rendszerint július közepén kezdődik, ezért a gazdáknak időben gondoskodniuk kell a megfigyelésről – hívta fel a figyelmet Huszár Antal falugazdász. Szerinte a legbiztosabb módszer a sárga ragacsos csapdák alkalmazása, amelyeket már június végén–július elején ki kell helyezni a diófákra.
Fontos, hogy ezek a csapdák a fa déli oldalára, a korona külső részére, minél magasabbra kerüljenek, mert a diólégy itt jelenik meg először. Amint az első példány fennakad a csapdán, haladéktalanul meg kell kezdeni a védekezést, különben a nőstények megkezdik tojásrakásukat a dióburkokba.
Az ipari ültetvényekben a védekezést gépesítve, nagy teljesítményű permetezőkkel végzik, amelyek képesek a magas koronaszintek elérésére is. A háztáji gazdálkodók helyzete nehezebb: a magas, gyakran 8–10 méteres fák tetejére legtöbbször lehetetlen permetezést juttatni.
„Két-három éve megváltozott a védekezéshez való hozzáállás – magyarázza Huszár Antal. Ma már azt mondjuk, hogy csalogató permetezéssel a háztáji szórványfákon is lehet eredményt elérni.”
A módszer lényege, hogy fehérje-hidrolizátumot és rovarölő szert tartalmazó keveréket juttatnak a fák alsó ágrendszerére.
Nagyon fontos tudatosítani, hogy nem kell feltétlenül a teljes lombkoronát lefedni, mivel a csalogatóanyag odavonzza a diólegyeket, így a permetezés az alsóbb szinteken is hatékony lehet. Sőt – jegyezte meg a kertészmérnök – akár több száz méterről is odacsalogatja a kártevőt, és elpusztítja. A falugazdász hozzátette: a permetezést célszerű kéthetente megismételni a rajzás teljes időszaka alatt, vagyis június végétől egészen augusztus végéig.
Szerinte a fehérjealapú csalétek nemcsak a diólégy elleni védekezésben válhat be, hanem hatásfokozóként a poloskák elleni kezelések során is eredményesen alkalmazható különféle rovarölő szerekkel kombinálva.
Biomegoldások
A diólégy elleni védekezésben kevés az olyan megoldás, amely kizárólag a célzott kártevőt pusztítja el, a legtöbb rovarölő szer más hasznos élőlényeket is károsíthat – figyelmeztet a falugazdász. A biokertészek által alkalmazott kaolinos permetezés
előnye, hogy nem méregként hat, hanem fizikai védelmet biztosít: a növény felületén
vékony, fehér, porszerű réteget képez, amely megzavarja a rovarok tájékozódását és tojásrakási viselkedését. A bevonat mechanikusan gátolja a nőstény diólegyeket a tojásrakásban, emellett riasztó és taszító hatással is bír.
Szakirodalmi vizsgálatok szerint a kaolinos bevonat nemcsak a diólégy tojásrakását
tudja visszaszorítani, hanem más kártevők – például levéltetvek, molyok vagy poloskák – ellen is hatékonynak bizonyult, mivel dehidratálja a petéket és lárvákat, illetve zavarja a rovarok táplálkozását.
Nagy előnye, hogy teljesen vegyszermentes, bio minősítésben is engedélyezett, így zöldségek és gyümölcsök kezelésére egyaránt alkalmas – részletezte. Hátránya ugyanakkor, hogy a növény nem szívja fel a kaolint: a hatás kizárólag a bevonattal
ellátott felületeken érvényesül. Ezért a permetezést gondosan, ismételten kell elvégezni, különösen nagy koronájú diófák esetében, ahol nehéz minden ágat és gyümölcsöt lefedni.
Mechanikai és természetes módszerek
– hangsúlyozza Huszár Antal falugazdász. „Az első és legfontosabb szabály, hogy a lehullott dióburkot egy percig sem szabad a fa alatt hagyni. Amint leesik, össze kell
szedni és meg kell semmisíteni, mert különben a lárvák a talajba fúrják magukat, és ott bábozódva áttelelnek.” A szakember szerint a megsemmisítésnek több módja van. A burok jól záródó műanyag zsákba gyűjtve, lezárva biztosan elpusztítja a nyüveket,
amelyek oxigénhiányban elpusztulnak.
Egy másik lehetőség, hogy a zsák alatt gyújtunk egy nagyobb tüzet: a hőhatás még akkor is elpusztítja a kártevőt, ha a burok maga nem ég el teljesen. Legalább ilyen fontos a talaj folyamatos bolygatása a diófa alatt.
– magyarázza a szakember.
A kapálásnak optimális időpontja először, amikor lehullanak a fertőzött burokdarabok, mert ekkor a lárvák még érzékenyek. Próbálkozhatunk kapálással a következő évben is, amikor az imágók kezdenek kibújni a talajból, így a talajmunkával akkor is gyéríthetjük a populációt. A falugazdász megemlítette: hatékony kiegészítő módszer a baromfik bevonása. „Ha kapálás után tyúkokat engedünk a fa alá, azok azonnal felcsipegetik a felszínre került lárvákat. Ráadásul a tyúkok saját maguk is kapirgálnak, gereblyéznek, így a talajlazítást is elvégzik, miközben elpusztítják a kártevők nagy részét.”
Fogyasztható-e a károsított dió?
„A dió fogyaszthatósága attól függ, hogy a dióburok-fúrólégy mikor támadta meg a termést” – mondja Huszár Antal falugazdász. „Ha a nőstény már júliusban lerakja a petéit, és a lárvák korán elkezdik rágni a dióburkot, akkor a burok gyakran rámumifikálódik, rászárad a dió héjára. Ilyenkor a dió belseje nem fejlődik ki megfelelően, beltartalmilag is hiányos marad, és gyakorlatilag nem fogyasztható.
Egy aszályos nyár még inkább súlyosbítja ezt a hatást.”
„Egészen más a helyzet, ha a kártevő később, szeptemberben vagy a betakarításhoz közelebb támadja meg a diót. Ekkorra a dió csonthéja már teljesen kialakult, a mag beltartalma is kifejlődött, így a kár mértéke kisebb. Az ilyen dió ugyan fogyasztható, de minőségben elmarad az egészségestől. Hiányozhatnak belőle azok a telítetlen zsírsavak, amelyek miatt a dió a legegészségesebb olajos magvak közé tartozik” – jegyezte meg.
A dió bővelkedik omega-3 zsírsavban (alfa-linolénsav), omega-6 zsírsavban és E-vitaminban, amelyek hozzájárulnak a szív- és érrendszer védelméhez, a sejtek öregedésének lassításához, és gyulladáscsökkentő hatásuk is ismert. Ezek azok az értékes beltartalmak, amelyeket a korán megtámadott, rosszul fejlődött dió már nem tud megfelelő mennyiségben biztosítani.
Fotó: partiumigazda.ro
Tanulságok a cseresznyelégy elleni küzdelemből
A dióburoklégy elleni védekezésben hasznos tanulságokat kínál a cseresznyelégy
(Rhagoletis cerasi), amely évtizedek óta a hazai gyümölcstermesztők egyik legnagyobb kihívása. A két faj életciklusa és kártétele hasonló: a nőstények a gyümölcs héjába rakják tojásaikat, a lárvák pedig a termés belsejében fejlődnek, így rontva annak minőségét és piacképességét.
A cseresznyelégy elleni tapasztalatok egyértelműek: a védekezés kulcsa a rajzás megfigyelése és az időben megkezdett kezelés. A sárga ragacsos lapok itt is beváltak, mert pontosan jelzik a kártevő megjelenését, és irányt adnak a permetezések időzítéséhez. További tanulság, hogy a lehullott gyümölcs eltávolítása és a talaj bolygatása a cseresznye alatt szintén hozzájárul a populáció csökkentéséhez, ugyanazon az elven, ahogyan a diólégynél. A dió esetében tehát a cseresznyelégy elleni védekezésből ismert stratégia érvényes: rajzáskövetés + azonnali permetezés + higiéniai intézkedések. Bár a teljes termésmentés itt sem reális, a kombinált módszerekkel a kár mértéke jelentősen mérsékelhető.
Érdekességként említhető, hogy a mediterrán térségben hasonló problémát okoz az olajbogyó-fúrólégy (Bactrocera oleae). Horvátországban és más dél-európai országokban az olajfaültetvényekben is sárga ragacsos csapdákat helyeznek ki, amelyek ugyanúgy a rajzás nyomon követését szolgálják, bizonyítva, hogy a világ különböző tájain hasonló elvek mentén próbálják megfékezni a gyümölcskártevő legyeket.
Dance
