Május 24., kedd
10 óra – Makettkiállítás: Történelmi korok, várak és kastélyok. A Nicolae Bălcescu Általános Iskola negyedik osztályos diákjai transzdiszciplináris tevékenységek során szerzett ismereteiket felhasználva, hazai várak rajzát és makettjét készítették el.
10 óra – Kutyaterápiás foglalkozás, bemutató, Bonitas iskola.
11 óra – Táncbemutató, Bonitas iskola. Irina Sigilda vezetésével az iskola sajátos nevelési igényű gyermekei musical és táncdalok elemeit ötvözve rövid előadással lépnek színre.
14 óra – „Nemzetemnek vagyok katonája”, vár. A Kárpát-medencei gyermekrajzpályázatot tizedik alkalommal hirdette meg a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete, a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely és a nagyváradi Tanoda Egyesület.
14.30 óra – Generációk találkozója, Léda-ház. Az idei 30 éves évforduló alkalmából 30 meghívott és 30 szacsvays diák fog részt venni azon a rendezvényen, amit kezdettől fogva azért szerveztek, hogy az iskola volt diákjai találkozzanak a mostani tanítványokkal.
17 óra – Műhelybejárás és mini-workshop, Szigligeti Ede utca 1. szám. Bevezetik az érdeklődőket a legnemesebb kerámiafajta, a porcelán gyártásának mikéntjeibe, a látogatók pedig ki is próbálhatják az öntést és a mázazást.
17 óra – Folyékony arany, magyar film, Cinema Palace.
18 óra – Könyvbemutató: Zsoldos Attila: Az Aranybulla – A törvény és története, Léda-ház.
19 óra – Az egérfogó. „Mindenki gyanús” krimi két részben, Szigligeti Színház.
20 óra – Macskafogó, filmklub, PKE.
Május 25., szerda
14 óra – Szent László, a lovagkirály (rajzverseny, díjkiosztó és kiállítás). A pályamunkák kiállítása megtekinthető a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum dísztermében.
16 óra – Králik Lóránd: Kriptovaluták: hiteles pénzeszközök, vagy légvárak? – a PKE amfiteátruma.
17 óra – Finn zeneszerzők műveiből válogatott minikoncert, Posticum. Előadók: O. Andrássy Katalin – zongora, dr. Marcu Ágnes – cselló, Thurzó Sándor József – brácsa, Kurucz Tibor – hegedű, Jámbor Fekete Erzsébet zongoraművész.
19 óra – Palotakoncert: Johannes Brahms két műve, püspöki palota. Második állomásához érkezik a neves hegedűművész, Artur Kaganovskiy és zenészbarátainak koncertsorozata a Római Katolikus Püspöki Palota első emeleti, festett termeiben.
19 óra – Janus Pannonius-emlékest, Léda-ház. Janus Pannonius emlékest a költő halálának 550. évfordulója alkalmából. Pannonius költemények új fordításban, kortárs magyar költők tolmácsolásában. Közreműködik: Kormányos László történész, Nemes István teológus, egyháztörténész.
20 óra – Folk est – Soroglya, Moszkva kávézó.