Tóth Gábor
Idvezlégy, kegyelmes Szent László kerály! című előadásával három fiatal debreceni vendégművész – Tóth Lilla és Varga Orsolya népzenészek (ének, koboz, hegedű), valamint Papp István (vers, ima, próza), a Csokonai Nemzeti Színház színművésze – idézte meg lovagkirályunkat a 10. Szent László Napok zárónapján, június 26-án, vasárnap 17 órakor a nagyváradi vártemplomban.
Illőbb helyszínen méltóbb tematikus előadás nem is koronázhatta volna meg a maga diszkrét voltával a 10. Szent László Napokat, minthogy névadóját ilyen méltó módon közénk hívják. A debreceniek ének és próza váltakozásának, egybefonódásának láncolatában megszólalt egyórás műsora professzionálisan és körültekintően dokumentált volt, századok hagyományain haladva, népi énekben és imádságban gyökerező, méltó rá, hogy a megidézett Szent László maga is meghallja, és közénk „szálljon” egy rövid időre a vártemplomba a fesztivál egyébként nyüzsgő, színes kinti forgatagát hátrahagyva.
Az egyházi népénekek, históriás énekek hegedű és kobozkísérettel voltak átszőve, énekszó hívta Szent László királyt, kérte oltalmát, hirdette csodáit, szólt Várad alapításáról, az Árpád-házi királyokról, a Szent Korona égi eredetéről, de további különlegességként hallhattunk pl. Kyriét és Alleluját gregorián moldvai csángó énekes hagyományból és még bőségesen folytathatnánk a felsorolást. Ezzel párhuzamosan az előadott szövegrészletekben megjelent számunkra Szent László alaposan dokumentált életrajza, de részletes, leíró jellegű személyábrázolás festette meg méltóságteljes testi-fizikai vonásaiban is, és bepillantást nyerhettünk lelkébe, sziklaszilárd egyenes jellemébe. Népe, országa, Isten és igazság iránti elkötelezettsége egyaránt kibontakozott, történelem, krónikák, hagyomány, legendák nyomán is megközelítve – pl. a Szalay–Baróti-féle A magyar nemzet története, ill. Szent László király legendája részletei a Scriptores Rerum Hungaricarum (Kurcz Ágnes ford.) nyomán is. Körvonalazódott továbbá a szent király tiszteletének hagyománya, népi imádságok (pl. a mátraverebély-szentkúti forrásé), liturgikus szövegek (magnificat-antifóna, szekvencia) által. Végezetül a körülbelül 50 fős hallgatóság is bekapcsolódott énekével a záró Boldogasszony Anyánk himnuszba. Igazán hálás köszönet illeti a debrecenieket, hogy ilyen tisztelettel, alázattal és alapossággal emlékeztették rá a váradiakat: Szent László változatlanul közöttünk, velünk van, amennyiben illő tisztelettel és alázattal szólítjuk.
Fotó: Alexandru Nițescu