BN-összeállítás
Szinte nincs is olyan ülése a Nagyváradi Város- és Területrendezési Bizottságnak (CMUAT), amelyen ne szerepelne valamilyen a turizmushoz kapcsolódó infrastrukturális elképzelés. Így volt ez a testület múlt heti ülésén is, amelyen egy hotel és egy turistáknak szánt villa terveit is vizsgálták. A polgármesteri hivatal közleménye beszámol arról, hogy egy magánszemély kérte a főépítészi hivatal jóváhagyását egy négy szintes (földszint, két emelet, egy visszahúzott emelet) hotel és vendéglő építésére a Gheorghe Dima utca 1. szám alatti telken. Itt korábban egy pékség működött, annak az ingatlannak egy részét lebontották, míg a Fő (Republicii) utcán álló ingatlanrészt megőrizték. Ez utóbbi a XIX. század végén a XX. század elején épült, ebben pékség működött, amelyet idővel bővítettek a jelenlegi Gheorghe Dima utca felé. A tervek szerint az új hotelbe mind a Gheorghe Dima, mind a Fő utca felől be lehet majd menni. A régi és az új épület közé egy új, összekötő szárnyat építenek, amely a Fő utcai ingatlannal együtt a hotel recepciójának és várótermének ad majd helyet. A hivatal közleményéből kiderül, hogy a tervet korábban már benyújtották jóváhagyásra, de akkor bizonyos módosításokat kértek az ingatlanfejlesztőtől, hogy az ingatlan jobban beleilleszkedjen a belváros épített környezetébe.
Ugyancsak múlt heti ülésén elemezte a CMUAT a Complet Instal Construct projektjét, mely villát akar építeni a Salciei utca 5. szám alatt álló ingatlan helyén. A tervek szerint egy három szintes ingatlan épülne fel, melyben összesen nyolc szoba lenne turisták elszállásolására, az épület mellett négy parkolóhelyet és filagóriát alakítanak ki. „Az utóbbi időben számos olyan turisztikai vagy szállásfunkcióval kapcsolatos kérés érkezett a bizottsághoz, amely összeegyeztethető a lakóövezetekkel. Ebben az esetben a beruházás teljes mértékben megfelel a helyi építési szabályzat előírásainak, és a beavatkozás is korszerű” – mondta a tervvel kapcsolatban Radu Fortiș, Nagyvárad főépítésze. A polgármesteri hivatal említést tesz a Central City Apartments tervéről is, amely nem hotelt, hanem társasházat építene a Louis Pasteur utca 7. szám alatt. Az ingatlan földszintből, két emeletből és egy visszahúzott emeletből állna, nyolc lakás lenne benne, a földszinten a lakótársulás irodája kapna helyet, az ingatlan mellett pedig nyolc parkolóhelyet alakítana ki. Az ülésen bemutatott több tervvariáns közül a bizottság az általa legmegfelelőbbnek tartott verziót hagyta jóvá.