BN-összeállítás
Az egykori ideggyógyászat épületének átalakítási munkálatai mintegy negyven százalékban elkészültek, adja hírül a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal közleménye. Eddig a tetőszerkezet helyreállítását, a külső és belső vakolást, illetve az ablakok cseréjét végezték el, ugyanakkor folyamatban van az épület hátsó részének a bővítése, ezzel egyidejűleg az egész ingatlanban elvégzik a vízvezeték- és villanyszerelési munkálatokat. A „Cresc Oradea Mare” elnevezésű üzleti inkubátorház a kreatív területen működő vállalkozásoknak ad majd otthont, például az arculattervezéshez, az alkotáshoz, az animációhoz és más kreatív területekhez kapcsolódó szoftverfejlesztő cégek tevékenykedhetnek majd ott. A 2200 négyzetméter alapterületű egykori 5. számú kórház a helyi önkormányzat tulajdonában van, melynek korszerűsítése és átalakítása után tizenöt irodát alakítanak ki induló vállalkozások számára, és lesz az épületben harminc nyitott munkaterületet, továbbá hat műhelyt, valamint rendezvény- és képzési termeket is magába foglal majd.
Az inkubátorházban informatikai berendezések, az épület felügyeletét szolgáló infrastruktúra, kártyás beléptetés és a kreatív tevékenységekhez szükséges speciális eszközök lesznek. A kivitelező a Conpila kft. fővállalkozó és az Inselma kft. alvállalkozó. A tavaly decemberben elkezdődött munkálat kivitelezési időszaka tizennyolc hónap, a szerződés értéke 11.974.433 lej áfa nélkül. A beruházást az Európai Unió 2014–2020-as Regionális Operatív Program 2. prioritási tengelyéből finanszírozzák. 2022. szeptember 1-jétől kezdődően a kreatív területen működő induló vállalkozások pályázhatnak arra, hogy székhelyhez jussanak az inkubátorházban. A pályázatok benyújtásának pontos menetrendjét, valamint a kiválasztási kritériumokat az inkubátorház kezelője, a Nagyváradi Helyi Fejlesztési Ügynökség (ADLO) később teszi közzé. A létesítmény és annak szolgáltatásai körülbelül egy évig állnak az induló vállalkozások rendelkezésére, melyeknek ennyi idő alatt kell piacképessé fejleszteniük magukat.