János Piroska
Az állásbörze a 331-es ROHU projekt keretében zajlik, a „Határon átnyúló hálózat a karrierfejlesztés támogatására a határ menti régióban – CAREER” címet viseli, és közel száz kiállító résztvevője van: a több mint ötven magánvállalat mellett 25 oktatási intézmény – középiskolák és felsőoktatási intézmények –, tíz szakmai képzést nyújtó szolgáltató és közintézmények is képviseltetik magukat. A szerda délelőtti ünnepélyes megnyitón jelen volt, illetve felszólalt Dumitru Țiplea, Bihar megye prefektusa, Arina Moș, Nagyvárad alpolgármestere, Horea Abrudan főtanfelügyelő, Ioan Mintaș, a Kis- és Középvállalkozások Országos Tanácsának alelnöke, Martin Miheller, a Don Orione Jótékonysági Társaság igazgatója, illetve a tanügyminisztérium képviseletében jelen levő Marian Daragiu helyettes államtitkár.
Az állásbörze célja, hogy egy ernyő alá hozza a munkaadókat, tanintézményeket, szolgáltatókat, illetve a pályaválasztás előtt álló fiatalokat – jegyezte meg felszólalásában Békési Csaba, a Bihar Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség (AJOFM) igazgatója. „Mindenki számára ismert, hogy a pályaorientáció a munkaerőpiac legfontosabb eleme, és be szeretnénk bizonyítani, hogy a maihoz hasonló eseményeket az ország minden megyéjében meg lehetne szervezni, közép- és hosszútávon pedig megoldást jelenthetnek a munkahelyek krízisére” – fogalmazott.
A vár külső udvarát betöltő állásbörzén két sátorban a cégek – többek között a H. Essers, a Nidec, a Selina, a Celestica, a Nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalat (OTL) – kaptak helyet, a Bethlen-bástya melletti épületben az oktatási intézmények mutatkoznak be. Utóbbiak között van a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum, a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium, a borsi Tamási Áron Mezőgazdasági és Ipari Szakképző Iskola, az Érmihályfalvi Mezőgazdasági Főgimnázium, a Nagykágyai 1-es számú Szakközépiskola, a nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum és a Partiumi Keresztény Egyetem is. A vállalatok és oktatási intézmények mellett az állásbörzén jelen van továbbá a Körösök Katasztrófavédelmi Felügyelőség is – tegnap délig több száz diák érdeklődött a szakma iránt, illetve szemlélte meg a börzén kiállított tűzoltóautókat, felszereléseket.
A május 4–5-én zajló állásbörzét a nagyváradi Don Orione Jótékonysági Társaság (projektvezető), a Bihar Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Békés Megyei Kormányhivatal, illetve a Békés Megyéért Vállalkozásfejlesztési Közhasznú Közalapítvány szervezi. Az állásbörze második napján, vagyis ma a rendezvényre látogat Marius Budăi munkaügyi miniszter.
Fotók: A szerző felvételei