Bihari Napló
Aszfaltozzák a váradi Mester utcát
Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

BN-összeállítás

Az első aszfaltréteg leöntése után a forgalmat a már aszfaltozott oldalra terelik, majd megkezdődik a munka a szemközti két sávban, tudatja közleményében a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal. Az utca három aszfaltréteget kap: bitumenes aszfaltot, kötőanyagot és kopóréteget. A korlátozott forgalmú szakaszon eddig a következő munkálatok zajlottak: az útpályán földmunkákat végeztek el, lerakták az alapréteget és a cementstabilizált alapréteget, a kerékpárúton és a járdákon szintén megtörtént az alapozás, valamint a zúzottkő-réteg lerakása. Ezzel egyidejűleg az úttesten, a kerékpárúton és a járdákon szegélyköveket helyeztek le, valamint kialakították a behajtókat az ingatlanokhoz.

A beruházás végén a Mester utca négy forgalmi sávos lesz az Aradi út és a Lăpușului utcák közötti szakaszon, 1,2 kilométer hosszan. Az útpálya 14 méter széles lesz. Mindkét irányban 1,5 méter széles kerékpársávokat is kialakítanak. A járdák a tervek szerint két méter szélesek lesznek. A projekt keretében az utca mindkét oldalán fasorokat ültetnek. A beruházást a Trebor Drum Construct és a ProConSolutions cégek által létrehozott konzorcium végzi, a szerződés értéke 8.446.599 lej, áfa nélkül. A kivitelezési időszak nyolc hónap.

Az út négysávosra bővítésével Őssi városrészben egy gördülékeny közúti folyosó lesz. Ez folytatódik az Ovid Densușianu utca és a vasút feletti felüljáró projektjével, zárul a közlemény.

Forrás: PMO

 

 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben