BN-összeállítás
A következő időszakban is marad a kánikula, egyre több helyen jellemző az aszály is, így fontos, hogy a haszonállatokat és a házi kedvenceket is megóvjuk a hőstressztől, a hősokktól, valamint a hőgutától. A haszonállatok és kedvenceink esetében is a legfontosabb az árnyékos hely, valamint a friss ivóvíz folyamatos biztosítása. Egy sor intézkedésről tájékoztat a Bihar Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság is. Közleményükből kiderül, hogy az állattartóknak- és tenyésztőknek kötelességeik közé tartozik a kánikulai időszakban is gondoskodni az állatok jólétéről és védelméről. A zárt térben tartott haszonállatok esetében fontos, hogy jól működjenek a szellőztető berendezések, ha ezek meghibásodnának, azonnal intézkedni kell, hogy a szellőztetés ne álljon le. A nyílt térben tartott állatokat meg kell óvni a tűző naptól, biztosítani kell az árnyékos területeket, ahova behúzódhatnak, és 10–18 óra között korlátozni kell a teherhordó haszonállatok dolgoztatását is. Mindig gondoskodni kell a bőséges élelemről és ivóvízről. A haszonállatok szállítása során is fokozottan figyelni kell. Rövid távok esetén a szállítást érdemes a hajnali vagy esti órákra időzíteni, a nyolc órát meghaladó szállítás pedig csak kizárólag erre a célra engedélyezett, speciális állatszállító járművel lehetséges, aminek többek között megfelelő kapacitású szellőztető rendszere és itatóberendezése van. Amennyiben bármilyen viselkedési és élettani változásokat figyelünk meg az állatokon, érdemes azonnal állatorvos segítségét kérni.
Házi kedvencek védelme
A házi kedvenceink jólétére is figyelnünk kell a forróság idején. Gondoskodjunk arról, hogy kedvenceink előtt mindig legyen tiszta, friss ivóvíz. Kánikulában ne futtassuk a kutyákat, a nagyobb túrákat is hagyjuk hűvösebb napokra. A sétáltatást célszerű a reggeli és a késő délutáni, esti órákra időzíteni, a forró aszfalt helyett inkább füves részeken sétáltassunk. Soha ne hagyjuk kedvencünket a tűző napon kikötve vagy autóba zárva, még az árnyékban álló járműben sem. A kánikulai napokban figyeljünk kedvenceink hűtésére is. Ez történhet vízzel való permetezés vagy locsolás formájában. A kertben tartott kutyák esetében gondoskodjunk árnyékos (fedett), hűvös helyről, ahova az állatok behúzódhatnak a hőség elől. Zárt épületben, lakásban tartott állatoknál pedig biztosítsuk a folyamatos szellőztetést. Idős, túlsúlyos vagy krónikus betegségben szenvedő kedvenceink számára különösen megterhelő a nagy meleg. Ezekre az állatokra ebben az időszakban fordítsunk külön figyelmet, ellenőrizzük gyakrabban az állapotukat. Figyeljünk a hőgutára jellemző tünetekre (lihegés, levertség, kábultság, magas testhőmérséklet, súlyosabb esetben görcsök) és azonnal forduljunk a kezelő állatorvoshoz a tünetek esetleges megjelenésekor. A hőguta életveszélyes állapotot is elő tud idézni, ezért mindenképp a megelőzésre kell törekedni.