Bihari Napló
Bálozott a Szacsvays szülők közössége
Fergeteges hangulatban telt a Szacsvay Imre Általános Iskola idei Szülői Bálja. A meglepetésekkel és játékokkal teli program minden résztvevőnek minőségi szórakozást biztosított egy elegáns, báli helyszínen.

Szolár Éva

Egy nagy közösség úgy tud létezni, hogy a kisközösségek stabil és személyes kötelékei mozgatják. A jól működő iskola nem csak egyszerűen oktatási intézmény, hanem felnőttek közössége is, amely a tanintézmény háttérerőforrásait jelentik. A szülői és pedagógus közösségben fonódó kapcsolatok társadalmi tőkeként működnek az iskola számára, jelentős erőforrásokat mozgatva akár az intézmény mindennapi életében vagy helyi társadalomban betöltött szerepében. Ezért kiemelkedő jelentőségű egy iskolában is életre kelteni vagy éltetni azokat az informális szálakat, erőforrásokat, amelyet az intézmény mögött álló felnőtt közösség jelent. A Szacsvay Imre Általános Iskola több ilyen funkcióval is rendelkező programot indított el az elmúlt évtizedek során, melyek egyike a Szülői Bál, de említhetjük a Biharsályiban tartott iskolanapot is. Olyan alkalmak ezek, ahol a játék és szórakozás mellett egy iskola felnőtt közössége találkozik és az intézmény erejévé kovácsolódik, a belső és külső kihívásokkal szemben. A bálélmény és a szórakozás ugyanis kiváló színtere a közösségformálásnak.

 

Idén a korábbi éveknél többen, 277 szülő és pedagógus jelezte részvételi szándékát, így egy nagyobb és illusztrisabb termet kellett választani a rendezvény helyszínéül. Ennek következtében esett a választás az Epy-étteremre. A jó társaság és a hangulat idén is adott volt. Az est műsorvezetését Szele Tünde vállalta.

A megjelenteket Tăut Eliza igazgató köszöntötte, aki bemutatta a szülőknek az iskola vezetését. Mint elhangzott, a bál ötletgazdája Pásztor Gabriella, az intézmény korábbi igazgatója. Az esemény helyszínéül szolgáló étterem tulajdonosa, Papp Julianna is üdvözölte a résztvevőket. Fellépett a Szacsvay Pedagóguskórus, akik Kiss Tünde tanárnő felkészítésében népdalokat adtak elő. A hangulatot az Euphoria Music Band sokoldalú, minden zenei stílust ötvöző kínálatával biztosította. Nem hiányoztak a humoros és változatos játékok sem a programból, mint például a szülői házas párbaj, vagy a „felmentő a felmérő alól”. A tombola nyereményeit a Szacsvay Egyesület és a szülők ajánlották fel, amelyek két kirándulás utazási költségét is tartalmazták. Az egyesület által felajánlott kirándulásokat két osztályközösség, Mihucz Tímea és Kovács-Istók Andrea step-by-step harmadik osztálya, az Erasmus programhoz köthető kirándulást pedig Nagy Melinda és Czentye Beáta második osztálya nyerte el.

 


 

 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben