Bihari Napló
Bekukkantó a váradi Szacsvay Imre Általános Iskolába
Játékdélutánt szerveztek az iskolába készülő óvodások számára a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola Körös (Tudor Vladimirescu) utcai épületében október 20-án, csütörtökön.

Az iskolakóstolgató játékdélutánra nagyon sokan érkeztek. Sok kis kíváncsi, vidám vagy éppen megszeppent gyermek lépte át az iskola kapuit, ezúttal viszont csak látogatóként. Az óvodás gyermekeket és szüleiket Tăut Elisa iskolaigazgató köszöntötte, majd bemutatta a foglalkozásokat vezető tanítónőket, és már kezdetét is vette a játék: a gyerekeknek hét próbát kellett teljesíteniük.

 

A különböző ügyességi, mozgásos, számolós játékokat az iskola udvarán és az osztálytermekben szervezték meg. Némelyik feladatban a szülők is részt kellett vegyenek. Aki mind a hét próbát ügyesen teljesítette, annak az élményeken túl egy kis finomság volt a jutalma. Ez a program remek alkalmat nyújtott a gyermekeket elkísérő szülőknek, hogy megismerjék az iskolát, körülnézzenek az osztálytermekben és elbeszélgessenek azokkal a tanítónőkkel, akik a következő tanévben előkészítő osztályokat indítanak. A 2023/2024-es tanévben három hagyományos és két step by step előkészítő osztály indul a Szacsvay iskolában, a főépületben egy hagyományos osztály kap helyet, a Körös utcai épületben egy hagyományos és a két step by step osztály lesz, a biharpüspöki épületben pedig egy hagyományos előkészítő osztály indul. A hagyományos osztályokat Alföldy Andrea és Búzási Noémi, míg a két step by step osztályt Lovász Edit és Kovács Anikó, valamint Pék Andrea és Kiss Nóra fogják tanítani. 

 

 

 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben