Közlemény
Szerdán a nagyváradi RMDSZ biharpüspöki körzet tagjai a Református Közösségi házban, az Emmaus Házban gyülekeztek. A gyűlést Deák Irén körzeti elnök és Borsi Lóránt a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnökhelyettese vezette. Deák Irén az elmúlt időszak tevékenységeiről tartott beszámolót. A körzet tagjai részt vettek minden közösségi vagy kulturális programon, amit meg lehet tartani a járványhelyzetben. A magyarság jeles eseményeiről való megemlékezések, koszorúzások sem maradtak el az elmúlt időszakban. Ugyanakkor a helyi érdekvédelmi szervezet jó kapcsolatot ápol az egyházakkal, iskolával és óvodával. Besegítettek a bibliahét szervezésébe, ahol kézműves csoportot alakítottak, de ugyanígy kivették a részüket a karácsonyi készülődésből is, készítettek adventi koszorúkat, díszeket és volt jótékonykodás is. Szerveztek farsangi foglalkozásokat a gyermekeknek és Március 15-re közösen készítették a kokárdákat is. A rendezvények mellett még tavaly aláírásgyűjtésbe is kezdet az RMDSZ a helyi 11. számú buszjárat vonalának bővítésére. Az aláírásgyűjtés sikeresnek bizonyult, hiszen sokan aláírták, de a beadvány végül süket fülekre talált a város vezetősége részéről. A magyarországi választások kapcsán a püspöki RMDSZ segített az azt megelőző regisztrációban és a kettős állampolgárok levélszavazatainak összegyűjtésében, valamint biztonságos eljuttatásában. Jelenleg a romániai népszámlálás önkitöltését népszerűsítik és segítenek, ott ahol ezt igénylik.
Az elhangzottakat követően az elnök beszámolóját szavazásra bocsájtották, amelyet a jelenlévők egyhangúlag elfogadtak. A bizottságok beszámolói után pedig a megyei küldöttek nevesítésére került sor, melynek értelmében a körzeti szervezetet Borsi Lóránt, Pásztor Sándor, Tímár Miklós és póttagként Deák Irén fogja képviselni. A gyűlés Borsi Lóránt megyei alelnök szavaival zárult, amelyben sok sikert és kitartást kívánt az elkövetkezendő időszak kihívásaihoz, munkájához a körzetnek.