Pap István
A francia Michael Sadde nyerte a nagyváradi Középkori Fesztivál lovagi torna Európa-bajnokságát. A váradi vársáncban három napon át tartó vetélkedőn nemcsak maguknak a lovagoknak, hanem a fegyverhordozóknak és a lovagok hölgyeinek is jeleskedniük kellett különböző bajvívásokban, így igazi csapatmunka eredményeként vehette át a győztes a szép, faragott kupát a vasárnap délutáni díjátadón. A középkori fesztivál utolsó, vasárnapi napjának leglátványosabb programja a nagy csata volt, ezúttal azonban a korábbi napok történéseivel ellentétben váratlan fordulatnak lehetett szemtanúja a több száz fős közönség: két hangos és energikus ostrom után a harmadik összecsapásra készülve a két ellenséges tábor váratlanul kibékült, és össznépi ölelkezéssel, illetve tánccal zárta le a három napon át folyó csatározást. A nagy csata, majd a lovagi torna díjkiosztása után következett a fesztivál záróceremóniája: az arénában felvonultak mindazok a hagyományőrző egyesületek, amelyek a váradi várba varázsolták a középkort, és közösen muzsikált a fesztivál három korabeli zenét játszó együttese is: a Visegrádi Dobosok, a Peregrinii és a Hollóének Hungarica. A három napos rendezvénysorozat a Bosquito együttes koncertjével zárult, legvégül pedig a vársáncban az este beállta után az Ordinul Solomonarilor társulat bemutatta tűzzsonglőr produkcióját, amelyet egy nappal korábban a heves esőzés miatt nem láthatott a közönség, ezzel méltóképpen zárva le a három napon át tartó látványos és szórakoztató időutazást.
A felhőtlen szórakozás után azonban a résztvevők azonnal visszazuhantak a jelen valóságába, hiszen vasárnap este megismétlődött az, ami egy nappal korábban történt: a tanácstalan emberek, gyerekes családok a nagyvásártéri villamosmegállóban rostokoltak, és többen közülük hangosan értetlenkedtek amiatt, hogy a várba szervezett fesztivál végeztével nem jár már villamos, ami hazaszállítsa őket.
Orvosolni fogják a közszállítási problémát
Érdeklődtünk ebben az ügyben a Nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalatnál (OTL) és Romeo Nica gazdasági igazgató megerősítette azt, amit sok utas a saját bőrén tapasztalt: hétvégenként az utolsó 1-es villamos 22.15-kor indul el a rogériuszi végmegállótól, ami azt jelenti, hogy fél tizenegy magasságában már nincs villamosjárat, amely Rogériusz lakónegyed felé vinné az utasokat. Romeo Nica elismerte azt, hogy ez a helyzet nem tartható, különösen akkor nem, ha a városban nagyszabású események vannak, mint amilyen a Középkori Fesztivál is volt. Hozzátette, hogy javasolni fogják az 1-es villamos menetrendjének bővítését, hogy később is induljanak járatok, illetve intézkedni fognak arról is, hogy nagyszabású események alkalmával is legyen biztosítva a tömegközlekedés. Alina Toie, a Középkori Fesztivált szervező Visit Oradea Egyesület (APTOR) vezérigazgatója lapunk érdeklődésére válaszolva elmondta, hogy általában megvan a kommunikáció az egyesület és a közszállítási vállalat között a különböző események szervezésekor, de úgy tűnik, hogy ezúttal ez a kommunikáció elmaradt. Az igazgató azt ígérte, hogy a jövőben jobban oda fognak figyelni erre az aspektusra, és a közszállítási vállalattal egyeztetve azon lesznek, hogy a most tapasztalt hiányosság többé ne forduljon elő.