P. Nagy Noémi
Nem gálával, hanem sokkal közvetlenebb, kötetlenebb módon Szigligeti Családi Nappal indította a 2022/2023-as színházi évadot a váradi Szigligeti Színház szeptember 11-én, szombaton. A fiatalokat megszólító csütörtöki Körös-parti parti után a szombati napon családi programokkal készültek a társulatok. Az esős időjárás miatt a szabadtérinek meghirdetett eseményt végül a színházban tartották meg, így a nyári szünet után ismét élettel telt meg az épület, több száz gyermek és felnőtt érkezett az eseményre. A családi délutánon a gyermekek, a fiatalok és a felnőttek is találtak érdeklődésüknek megfelelő programokat, hiszen a színház mindhárom társulata, a Szigligeti Társulat, a Nagyvárad Táncegyüttes és a Lilliput Társulat is készült programokkal és előadásokkal. A bábszínészek segítségével a kisebbek közelebbről is megnézték és kipróbálták a bábokat, valamint a kézműves foglalkozásokon többek között ötletes zokniparipát, színes madarakat készítettek. A nagyobbak és a szülők is felpróbálhatták a különböző előadások jelmezeit, parókákat és különböző fejfedőket, valamint a kulisszák mögé is be lehetett pillantani. A színészek vezetésével több csoport is indult, hogy bekukkantson a színfalak mögé, megismerjék a háttérmunkások feladatát, megtudják, mi is zajlik az előadások alkalmával a színpad mögött, hogyan készülnek a színészek az öltözőkben és még sok más kulisszatitkot. A rendezvény ideje alatt az előadóművészet iránt érdeklődő fiatalok feliratkozhattak a Szigligeti Tanodába.
Előadások
Egy színházi évadnyitóról természetesen az előadások sem hiányozhattak. Elsőként a Huncutkák csoport, vagyis a Szacsvay Imre Általános Iskola elsősei Csúfolódó játék című előadásukat mutatták be a közönségnek. Ezt követte a Lilliput Társulat MeseBandjének gyermekkoncertje: ismert gyermekdalok csendültek fel, amit a színpadra felsereglett gyermekek is együtt énekeltek a bábszínészekkel. A kulisszajárásokat követően a Nagyvárad Táncegyüttes mutatta be, hogyan készülnek az előadásokra, milyen az, amikor pár perc áll rendelkezésre az átöltözésre, és kis részleteket is előadtak a korábbi előadásokból, valamint az idei évad bemutatóiból. Végül a Szigligeti Társulat produkciója zárta a családi délutánt. A színészek élő előzeteseket mutattak be az évad készülő produkcióiból SZÖRF, vagyis Szigligeti Összes Röviden Fiatalosan címmel.