Bihari Napló
Csellók a köbön pénteken a filharmóniában
A Violoncellissimo együttes szeptember 30-án, pénteken 19 órakor a nagyváradi filharmónia Enescu-Bartók termében sorra kerülő koncertjével kezdi meg Klasszikusok a köbön – Euforica elnevezésű országos turnéjának idei, immár negyedik kiadását.

Tóth Gábor

A hazai virtuóz csellisták több generációjából álló neves és elismert csupa gordonkásból álló kamarazenekar vezetője Marin Cazacu csellóművész, művészeti menedzser, pedagógus, a George Enescu Filharmonikusok friss főigazgatója. Ugyanakkor, Cazacu immár három évtizede a Bukaresti Nemzeti Zeneművészeti Egyetem tanára, egyben a 2008-ban megalakult Román Ifjúsági Zenekar létrehozásának kezdeményezője. Cazacu régóta visszatérő vendég szólistaként is a filharmóniában, koncertezett itt már közösen a szakmát szépen örökölt gordonkaművész fiával is. A Violoncellissimo együttes 2001-ben alakult, zenei különlegességének ötletén túl elsősorban azzal a céllal, hogy újszerű lehetőségeket biztosítson tehetséges fiatal csellisták számára a megmutatkozáshoz, szakmai fejlődéshez. A kamarazenekar azóta nemcsak idehaza, de számos külföldi fellépésen is nagy sikerrel megmutatkozott (Washington, Brüsszel, Isztambul, párizsi Unesco-központ, Dubaji világkiállítás stb.), a nemzetközi közönség és szakma elismerését kivívva. Az együttes fennállása során akadt olyan különleges momentum is, 2013-ban, amikor 100 csellistával léptek színpadra, de a cél természetesen nem a mennyiség, hanem a minőség, és ha lehet a klasszikus műfajon túl a nyitott és jóízű kalandozások jegyében zenei értékfelmutatás más stílusvilágokban is, mint a jazz, rock, filmzene, népzene. A csapat átlagosan 16-22 tagú létszámmal működik, s van köztük váradi fiatal gordonkás is.

Mint említettük átfogó körútjuk nyitókoncertje lesz a nagyváradi fellépésük szeptember 30-án, ami örömteli módon egybeesik az együttesvezető Marin Cazacu 66. születésnapjával is. Valójában azonban már tartottak egy „nulladik” turnéindítót szeptember 10-én Szinaján. További hangversenyeik helyszínei: Arad, Nagyszeben, Bukarest (Athenaeum), Karácsonkő, Kisinyov, Beszterce, Kolozsvár (Magyar Opera), Déva, Ploiești, október 23-mal bezárólag.

Műsorukon az ígért eufóriával-lelkesedéssel, lendülettel és műfaji határtágítással játszanak majd Johann Schrammel-indulót, Händel-passacagliát, Csajkovszkij-operaáriát (Lenszkij), Piazzollát (Oblivion, Libertango), Offenbachtól kán-kánt, Sosztakovics-valcert, román népzenei egyveleget, valamint a fiatal kortárs Radu Sinaci letétjében lesz Mozart-tribute, Beethoven Rocks, Saint-Saëns Bacchanale, ezen kívül Sabin Pautza hangszerelésében The Final Countdown, végül Mozart Török-induló jazz-rock változatban.

Jegyvásárlással és további tájékoztatással kapcsolatban keressék fel a  bilete.rofilarmonicaoradea.rofacebook.com/filarmonicaoradea oldalakat. A filharmónia külön hangsúlyozza: koncertbérletei erre az eseményre nem érvényesek.


 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben