Az egybegyűlteket Szántó Ildikó, az RMDSZ Bihar megyei szervezete szociális bizottságának elnöke üdvözölte. Arra hívta fel a figyelmet: azért gyűltek össze, hogy elismerjék és megköszönjék azok munkáját, akik nap mint nap csendben, sokszor láthatatlanul, mégis rendkívüli erővel szolgálják embertársaikat.
Immár harmadik alkalommal kerül sor a szociális szakmai és jószolgálati díjak átadására, a Bihar megyei RMDSZ, annak szociális bizottsága, valamint az Ecclesia Mater Alapítvány szervezésében.
Ez az esemény pedig nem csupán egy díjátadó, hanem egy közös főhajtás mindazok előtt, akik hivatásukká tették a gondoskodást.
„Ezzel az elismeréssel azokat a személyeket, közösségeket és szervezeteket díjazzuk, akik évek óta példaértékű, áldozatos munkát végeznek a szociális ellátás különböző területein: a gyermekvédelemben, a családok támogatásában, a fogyatékkal élők gondozásában, az idősek méltóságteljes ellátásában, valamint halmozottan hátrányos helyzetű közösségek felemelésében. A szociális munka nem csupán foglalkozás, hanem olyan hivatás, amely nap mint nap próbára teszi az embert, de ugyanakkor lehetőséget ad arra is, hogy valódi változást hozzunk mások életében. Akik ezt az utat választották, nem csupán dolgoznak, hanem jelen vannak, figyelnek, támogatnak és reményt adnak”, fogalmazott Szántó Ildikó.

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius
Böcskei László római katolikus megyés püspök hangsúlyozta: a mindennapi realitások azt igazolják, hogy szükségünk van a jó emberekre, akik mernek vállalkozni, és észreveszik azt, hogy nem ők a világ közepe.
– hangsúlyozta a főpásztor.

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius
Ghitea-Szabó József Levente lelkipásztor, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület missziói előadó tanácsosa úgy fogalmazott: a mai világban sok minden „összegyűrt” állapotot mutat, a szociális állapotban szolgálók pedig arra törekednek, hogy kisimítsák ezeket.
Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke azt emelte ki: mennyire fontos, hogy érezzük azt, hogy egymásra tudunk támaszkodni.
Ide tartozik a Gyermek- és Társadalomvédelmi Főigazgatóság (DGASPC) közel hatvan alegységével, illetve az önkormányzatok által működtetett szolgáltatások is. Magyar civil szervezetek huszonkét szociális jellegű szolgáltatáson keresztül nyújtanak magas színvonalú ellátást gyermekek, felnőttek és idősek számára.

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius
Az ünnepségen:
• Slachta Margit-díjat adományozták annak annak a két szociális gyermekvédelmi szakembernek, akik a gyermekvédelem területén az utóbbi tizenöt évben kiemelkedően példaértékű, áldozatos munkát végeztek: Zeffer Erzsébet és Zeffer Csaba nevelőszülők (Felix Gyermekotthon);

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius
• Dr. Földes Béla-díjban részesült az a civil szervezet, mely a felnőtt szociális ellátás, idősgondozás területén kiemelkedő, példaértékű munkát végzett az utóbbi tíz évben: a borsi Silver Pro Idősek Otthona;

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius
• Szenczy Sándor-díjjal ismerték el a halmozottan hátrányos helyzetű közösségekben végzett példaértékű, szociális, közösségépítő munkáját Gálik Ferencnek, a Caritas Catolica alapító tagjának;

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius
• Lorántffy Zsuzsanna-díjjal jutalmazták a hátrányos helyzetű vagy fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok nevelésében, gondozásában, oktatásában végzett kiemelkedően példaértékű munkáját Porsztner Sarolta Emese szociális szolgálatfelelősnek;

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius
• Szaniszló Ferencz-díjat az esélyteremtő, szociális és mentálhigiénés, önkéntes, karitatív, áldozatos tevékenységéért adományozták a nagyváradi Páli Szent Vince Társaság szociális segítő csoportjának.

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius
A díjátadásokat követően a Kaganovskiy Artur és Eszter művészházaspár egy rövid ünnepi koncerttel örvendeztette meg a közönséget.

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius







