Az egész országban ellátták a megyei környezetvédelmi őrségeket drónokkal, a Bihar megyei felügyelőség azonban egy olyan terepjárót is kapott, melynek beszerzését az országos helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozták európai uniós pénzforrásokból, a környezetvédelmi minisztérium számára elkülönített keretből, egy 2023-ban kezdeményezett projektnek köszönhetően.
Az intézmény jelentéséből az is kiderült, hogy az év első felében a környezetfelügyelők 869 inspekciót hajtottak végre, amelyek közül 221 előre betervezett volt – beleértve nyolc olyan ellenőrzést, melyeknek célpontja veszélyes vegyi anyagok használatának megelőzése volt –, valamint 640 előre be nem jelentett bevetésre is sor került.
Törvénytelenségek miatt 1759 esetben kellett elrendelniük a jogszabályi állapotoknak való megfelelést. Összesen 268 bírságot (4,1 millió lej értékben) és figyelmeztetést róttak ki, valamint négy büntetőfeljelentést is tettek.
Ugyanakkor a felügyelőség munkatársai 309 panaszt orvosoltak, mely észrevételek illegális hulladéklerakatok létezésére, használtvíz-kibocsátásokra, légszennyezésre és kellemetlen szagok terjedésére vonatkoztak.

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius
Közös járőrözések voltak, a Tiszta Bihar-program keretében a megyei tanáccsal, a prefektúrával és a rendőrséggel megkötött együttműködési megállapodás folyományaként, melyekhez csatlakozott a csendőrség és a gépjármű-nyilvántartó hivatal (RAR) is.
A hatóság emberei 51 természetes személyt és céget ellenőriztek, 48 figyelmeztetést adtak, és 51 bírságot szabtak ki több mint egymillió lej értékben.
Tematikus ellenőrzéseket is tartottak 99 önkormányzatnál, és összesen több mint 350 köbmétert kitevő illegális hulladéklerakatra bukkantak három közigazgatási egység területén, hangzott el egyebek mellett a kollégiumi gyűlésen október 2-án, csütörtök délelőtt a prefektúra dísztermében.

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius