Napfogyatkozás: közösségi élmény lett az égi jelenségből Nagyváradon | FOTÓGALÉRIA
Napfogyatkozás: közösségi élmény lett az égi jelenségből Nagyváradon | FOTÓGALÉRIA

Fotó: Nagy Noémi

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Megmozgatta Nagyváradot az augusztus 12-i, szerda esti részleges napfogyatkozás. Rengetegen voltak kíváncsiak az égi jelenségre, sokan a Kálvária dombra, közismertebb nevén a Gomba kilátóhoz érkeztek még jóval 20 óra előtt, hogy onnan kövessék figyelemmel a napfogyatkozást. Ugyanakkor a Meteo Tulca-Bihor Facebook-oldalra feltöltött fotók azt mutatják: nemcsak Váradon, hanem az egész megyében nagy érdeklődést váltott ki a látványosság.

Nagyváradon 20.22 órakor kezdődött a napfogyatkozás, amely 20.45 órakor érte el a tetőpontját. Ekkor a Hold a Nap 33,2 százalékát takarta el, mindössze három perccel napnyugta előtt. A jelenség 20.48 óráig volt megfigyelhető, amikor a Nap lebukott a horizonton.

Fotó: Nagy Noémi

Az égi jelenség rövidsége nem tartotta vissza a váradiakat attól, hogy közösségi élményt kovácsoljanak az eseményből.

Fotó: Nagy Noémi

Családok és baráti társaságok érkeztek a Kálvária dombra, hogy együtt kövessék a részleges napfogyatkozást. 20 óra előtt nagy volt az autósforgalom a Kálvária dombhoz vezető úton, kisebb dugó is kialakult, mikor a parkolóhely nélkül maradt autósok visszafordultak. Sokan viszont inkább a Várad környéki dombokat választották, hogy elkerüljék a nagyobb tömeget.

Fotó: Nagy Noémi

Sok nagyváradiban az 1999-es napfogyatkozás emléke is felidéződött. A mostani jelenséget figyelők közül sokan még gyermekként vagy fiatalként élték át az akkori különleges égi eseményt, amelynek emlékét egyébként különleges pénzérmék és bankjegyek is őrzik. Az 1999-es napfogyatkozás alkalmából Romániában 2000 lejes bankjegyet és 500 lejes érmét is kibocsátottak.

Korábban írtuk

Fotó: Nagy Noémi

A Gombához speciális napfogyatkozás-néző szemüvegekkel és különböző szűrőkkel érkeztek az érdeklődők, mások pedig a régi, házi praktikák között próbáltak megfelelő megoldást találni. A nézelődők egymásnak adogatták a szemüvegeket, lencséket, hogy a rendelkezésre álló rövid idő alatt mindenki megpillanthassa, legalább egy pár másodpercre a napfogyatkozást.

Fotó: Facebook/Meteo Tulca-Bihor

Számos profi és hobbifotós is a Gombát választotta, hogy megörökítse a természeti jelenséget.

Nagyvárad mellett azonban a megye különböző településeiről is rengetegen követték figyelemmel az égi látványosságot – erről a Meteo Tulca-Bihor Facebook-oldalra feltöltött fotók is tanúskodnak.

Hiánycikké vált a speciális szemüveg

A speciális szemüvegek iránt az elmúlt napokban igen nagy volt az érdeklődés a közösségi médiában. Többen is kerestek ilyen eszközöket, akinek pedig volt eladó szemüvege, akár 50 lejt is elkért érte. A keresőposztok alatt számos házi praktikát is ajánlottak, a floppy lemeztől és a röntgenfelvételtől a kormozott üvegig. Olyan hozzászólás is akadt, amely szerint naplementekor már egy egyszerű napszemüveg is elegendő lehet.

Fotó: Nagy Noémi

A szakemberek azonban már a jelenség előtt felhívták a figyelmet arra, hogy

a napfogyatkozás kizárólag megfelelő, erre a célra készült eszközökkel figyelhető meg biztonságosan.

A lenyugvó Napba is tilos szabad szemmel, vagy egyszerű napszemüvegen keresztül nézni, mivel ez súlyos látáskárosodást okozhat. A teleszkópok, távcsövek és a telefon kamerája esetében is speciális napfényszűrő használata szükséges.

Fotó: Nagy Noémi

A következő, Nagyváradról is látható napfogyatkozásra 2027. augusztus 2-ig kell várni. Ez szintén részleges napfogyatkozás lesz,

ám a mostaninál jóval kedvezőbb körülmények között figyelhetjük meg:

a maximum idején a Nap mintegy fele lesz eltakarva. A városunkból is megfigyelhető teljes napfogyatkozásra viszont nagyon sokat kell várni: a következő ilyen 2187. július 6-án lesz.

Fotó: Facebook/Meteo Tulca-Bihor

Fotó: Facebook/Meteo Tulca-Bihor

És a látványosságoknak ezzel még nincs is vége, hiszen augusztus 12-ről 13-ra virradó éjszaka tetőzik a Perseidák meteorraja. Idén különösen kedvezőek a körülmények, ugyanis az újhold miatt a Hold fénye sem zavarja majd a megfigyelést. Ideális helyről akár óránként száz meteort is láthatunk.

Erről bővebben itt olvashatnak:

Korábban írtuk

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben