Férj és feleség vesztette életét abban a motorbalesetben, amely péntekről szombatra virradóra történt a Borsi úton. A szerencsétlenség 0.43 óra körül következett be: az áldozatok, egy 30 éves nő és egy 36 éves férfi a helyszínen elhunytak.
Korábban írtuk
A tragédiát követően több részvétnyilvánítás is megjelent a közösségi oldalakon. Az egyik ilyen bejegyzésből derül ki, hogy a férfi egy ékszerjavító üzletet működtetett, és az is, hogy a tragédia következtében egy ötéves kisfiú maradt árván – írja a Bihon.
– fogalmaznak a bejegyzésben.
A Bihar megyei motoros közösség adománygyűjtést hirdetett az árván maradt kisfiú számára, ugyanakkor annak az óvodának a pedagógusközössége is összefogásra szólít fel, ahova a gyermek középcsoportba jár.

Fotó: Comunitatea Moto Oradea (CMO)/Facebook
Aki adományozni szeretne a kisfiú számára, megteheti a következő bankszámlaszámon keresztül:
RO03 BTRLRON CRT05 4232 9901,
Számlatulajdonos: But David Richard
Mint korábban már írtunk róla, a rendőrséget szombaton hajnalban 0.43 órakor értesítették, hogy baleset történt a Borsi úton: a vizsgálatok szerint egy 36 éves nagyváradi férfi, miközben Biharszentjános irányából Nagyvárad felé tartott motorkerékpárjával, a belső sávban egy körforgalomhoz érve a nem megfelelő sebesség miatt elvesztette a jármű feletti irányítását, nekiütközött az úttestet és a zöldövezetet elválasztó útpadkának, behajtott a körforgalomba, ahol ismét nekiütközött a zöldövezetet körbevevő szegélynek.
Az ügyben további vizsgálat zajlik.

