Egyetlen árajánlat érkezett a tram-train tenderre
Egyetlen árajánlat érkezett a tram-train tenderre

Fotó: Bihar Megyei Tanács

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Október 12-én lejárt a határidő, ameddig árajánlatokat lehetett tenni a 14 tram-train szerelvény leszállítására, a karbantartási szolgáltatására, valamint a járműflotta működtetéséhez szükséges javítások elvégzésére, derül ki a Bihar Megyei Tanács közleményéből.

Az egyetlen pályázó a lengyel Stadler Polska Sp. z o.o. A társaság a svájci Stadler csoport tagja, mely az egyik legnagyobb európai gyártónak számít ebben az iparágban. Ugyanakkor mint erőforrást biztosító harmadik fél a spanyol Stadler Rail Valencia S.A.U. is támogatja az árajánlatot.

Az elkövetkezendő időszakban az ezzel foglalkozó bizottság elemzi az árajánlatot úgy műszaki, mint pénzügyi megfelelési szempontból. A megrendelői szerződés becsült értéke közel nettó 462 millió lej, mely 456 millió lej a járművek értéke, 6 millió lej pedig a karbantartás és javítás. A nyertesnek 42 hónapon belül kell leszállítania a járműveket.

Egy vasútvillamos egyaránt tud közlekedni úgy a villamossíneken, mint a vasúti pályán. A beszerzendő járművek vezetőfülkével fognak rendelkezni mindkét végükben, és mindkét oldalaikon lesznek ajtók. A tram-trainek összeköttetést biztosítanának a Nagyvárad agglomerációjában élők számára.

A járművek vásárlása az egyik komponense a megyei tanács által megvalósítandó traim-train projektnek. Az európai uniós finanszírozású beruházás értéke csaknem 280 millió euró, a megállapodást 2026. április 15-én írták alá.

Fotó: Bihar Megyei Tanács

A projekt másik komponense infrastrukturális jellegű: a Nagyvárad – Félixfürdő – Kardó és Nagyvárad – Vizesgyán vasúti pályaszakaszoknak a korszerűsítése és villamosítása, az összeköttetés biztosítása a váradi villamossín-hálózat és a vasúti vágányok között, valamint a villamossínek meghosszabbítása a repülőtérig, illetve Borsig. A munkálatok kivitelezésére hamarosan versenytárgyalást írnak ki.

Az új hálózat 33,4 kilométer hosszú lesz, és kapcsolódást fog jelenteni a repülőtér és Nagyvárad, Váradszentmárton – Püspökfürdő – Félixfürdő (Kardó), Biharszentandrás – Püspökfürdő – Körösgyéres – Vizesgyán – Körösszeg között, valamint Bors (ipari park) felé.

A tervek szerint kialakítanak 27 megállóhelyet is. A projektetet partnerségben valósítja meg a Bihar Megyei Tanács, Nagyvárad Polgármesteri Hivatala, a Helyi Közszállítási Vállalat (OTL), a Nagyváradi Metropolisz-övezet Egyesület (ZMO) és a Nagyváradi Helyi Fejlesztési Ügynökség (ADLO).

Korábban írtuk

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben