Ciucur Losonczi Antonius
Curaliuc Demeter életének 61. és papságának 33. évében adta vissza lelkét teremtőjének az elmúlt héten pénteken. Nagyvárad-Velence plébánosa 1962. január 23-án született Nagyváradon. Teológiai tanulmányait Gyulafehérváron, az Amerikai Egyesült Államokban és Ausztriában végezte. Jakab Antal püspök szentelte pappá 1989. június 25-én. Papi pályáját segédlelkészként kezdte a nagyváradi székesegyházban, majd plébános volt Almásfegyverneken, ezt követően püspöki titkár, valamint újpalotai plébános, 2001-től pedig Nagyvárad-Velencén teljesített papi szolgálatot.
Az elhunyt lelkipásztor lelki üdvéért hétfő este a váradvelencei római katolikus templomban tartottak szentmisével egybekötött virrasztást, tegnap délután pedig ugyanott temetési szentmisét mutatott be Böcskei László megyés püspök. Elmélkedésében a főpásztor felidézte néhány régebbi, „Döme atyához” köthető emlékét. Felelevenítette, hogy több évvel ezelőtt, amikor a vizitációt végezte, alkalom adódott arra is, hogy elbeszélgessenek testvérileg, nem annyira a hivatásról, mint inkább magáról az életről, a feladatokról, illetve arról, hogy a plébános hogyan élte meg emberként azt, hogy egy közösség lelkipásztora. Akik közelebbről ismerték őt, tudják, hogy nem ódzkodott visszatekinteni, néha humorosan, de azért kellő komolysággal a szavaiban. Bár nem kérdezte őt, Curaliuc Demeter hozakodott elő azzal a témával, hogy mi lesz, ha meghal, mi marad utána és a maga spontaneitásával azt kérte: „az én temetésemen ne sokat beszéljetek!”. És ebben az egy mondatban tulajdonképpen benne van a lényeg, hogy milyen is volt ő. Nem szerette körülírni a dolgokat, azonban nem csak úgy odamondott valakinek, hanem jó szándékkal tette ezt, hogy rávilágítson a valóságra, s segítsen egy ügy megoldásában, helyesebben megítélni a világ dolgait. Sokszor a személyes életében is visszatükröződött ez - nem titkolta például azt, hogy mennyire szerette az édesanyját. Ugyanakkor aggódott a holnap miatt, mert a realitás talaján él. Szorongott, mégis hálás volt Istennek a rábízott kis közösségért, s próbálta megtalálni a kommunikáció hangját a hívekkel. Ragaszkodott a szabadságához, s noha sokszor távol tartotta magát az összejövetelektől, azért mégis képes volt arra, hogy kapcsolatot teremtsen az emberekkel, nem keletkeztek nagyobb feszültségek a különcsége miatt. A maga világát sajátságos módon élte meg, miközben ragaszkodott a Szűzanyához, Máriát szerető pap volt.
„Mindannyiunkban kirajzolódik egy kép arról, akitől búcsúzunk. Ne a veszteséget hangsúlyozzuk ki, hanem Döme atya világában maradva inkább próbáljunk derűsen a jövőbe nézni, meríteni abból, ami tetszett nála. Ezt vigyük magunkkal, annak tudatában, hogy mindannyian részei vagyunk az egész történetnek, Isten tervének, s bárminek van folytatása. Ez csak egy állomás volt, s bármelyikünk lehet a következő”, fogalmazott Böcskei László megyés püspök.
A szertartás után a Rulikowski temetőben helyezték örök nyugalomra Curaliuc Demetert.
