Azok a Fugyivásárhely községhez tartozó alkéri telektulajdonosok, akik ellenezték a metropolisz-körgyűrű kivitelezését, még abban az időben indítottak pert a Bihar Megyei Tanács ellen, amikor Ilie Bolojan volt ennek az elnöke. Azóta a terelőút már megépült, naponta több ezer gépjármű halad rajta keresztül, a felpereseknek pedig lassan hozzá kell szokniuk ahhoz a gondolathoz, hogy minden így marad.
Elveszítették ugyanis azt a pert, melyet azért indítottak, hogy a bíróság érvénytelenítse a megyei önkormányzatnak a projekt elfogadására vonatkozó második határozatát.
A döntés ugyan megtámadható a kolozsvári Fellebbviteli Bíróságon, de sok értelme ennek a jogorvoslati kérelemnek nem lenne, tekintettel arra, hogy a körgyűrű már rég használatba lett adva.







