Engedély nélkül is megszervezték a Pride felvonulást Nagyváradon│Fotók és videók
Engedély nélkül is megszervezték a Pride felvonulást Nagyváradon│Fotók és videók

Fotó: Paizs Zsolt

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

A nagyváradi Pride felvonulás idén nem csak a helyi, hanem a nemzetközi figyelem középpontjába is bekerült, miután a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal pár nappal a rendezvény előtt ismét elutasította a felvonulás engedélyezését.

A szervezők a kedvezőtlen döntést követően bejelentették, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is megtartják a felvonulást. A résztvevők július 25-én, szombaton 16 órára a nagyváradi városháza elé hirdették meg a gyülekezőt.

Szombat délután a városháza előtt jelentős rendvédelmi készültség fogadta az érkezőket: több rendőr- és csendőrautó állomásozott az épület előtt. A meghirdetett kezdési időpont előtt néhány tucat, többségében fiatal résztvevő gyülekezett, ekkor még többen voltak a helyszínen szolgálatot teljesítő csendőrök, mint a felvonulók.

Fotó: Pap István

Pontban 16 órakor a csendőrség felszólította az időközben közel száz főre duzzadt tömeget, hogy hagyják el a helyszínt, mivel a felvonulás nem rendelkezik hatósági engedéllyel.

A felvonulás előtt Nagyváradon tartózkodott Renate Weber román ombudsman is, aki a szintén szombaton megszervezett Oradea Pride 2026 konferencián bírálta a polgármesteri hivatal döntését.

Fotó: Pap István

Szerinte egy békés gyülekezés megtiltása csak erősíti a gyűlöletbeszédet, és nehezen összeegyeztethető a román alkotmányban, valamint az Emberi Jogok Európai Egyezményében garantált gyülekezési szabadsággal. Az ombudsman azt is kifogásolta, hogy miközben a csendőrség biztosítja a résztvevők védelmét, a felvonulók akár bírságra is számíthatnak. Weber jelen volt a szombat délutáni gyülekezőn és felvonuláson is.

A körülbelül kétszáz fős menet végül 17 óra után indult el zeneszó mellett a a Kapucinus/Gen. Traian Moșoiu utcán, végig a Nagyvásártéren, a December 1. park mellett, majd visszafordultak a Kossuth/Independenței utcán és visszatértek a Szent László térre 17.45 óra körül.

Fotó: Pap István

A felvonulók út közben több román nyelvű jelmondatot is skandáltak, köztük a „Drepturi egale pentru fiecare” (Egyenlő jogokat mindenkinek), a „Dreptul la protest e drept fundamental, nu ne este frica sa facem scandal!” (A tiltakozáshoz való jog alapvető jog, nem félünk hallatni a hangunkat!), az „Am venit să facem scandal, nimeni nu e ilegal” (Azért jöttünk, hogy hallassuk a hangunkat, senki sem illegális), valamint a „Drepturi egale, nu pasaje subterane” (Egyenlő jogokat, ne aluljárókat) jelmondatokat.

A szombati esemény incidensek nélkül zajlott le.

Előzmények

Ahogy korábban megírtuk, az önkormányzat a korábbi évekhez hasonlóan idén is azzal indokolta elutasító döntését, hogy az Ark Oradea Egyesület által javasolt útvonalak más, már engedélyezett rendezvényekkel ütköznek, illetve olyan területeket érintenek, ahol közmunkálatok zajlanak.

A polgármesteri hivatal szerint a szervezők által benyújtott több mint száz lehetséges útvonal mindegyike a belvárost érinti, ahol ezek az akadályok fennállnak. A hivatal ugyanakkor nem nevezte meg, hogy pontosan mely események vagy munkálatok teszik lehetetlenné a felvonulás megtartását.

Fotó: Pap István

Az Ark Oradea Egyesület vitatta az önkormányzat érvelését. Állításuk szerint az engedélyeztetési eljárás során több mint száz lehetséges útvonalat terjesztettek elő, később azonban arra kérték őket, hogy kizárólag egyetlen útvonalat jelöljenek meg. A szervezők szerint ez megkönnyítette volna a kérelem elutasítását, ezért nem tettek eleget a kérésnek.

Fotó: Pap István

A szervezet hangsúlyozta, hogy a Pride békés felvonulás, amely az egyenlőség, az emberi méltóság, a gyülekezési szabadság és az emberi jogok tiszteletben tartását hirdeti. Közlésük szerint a rendezvény nyitott mindenki számára, aki egy befogadóbb közösség mellett áll ki.

Korábban írtuk

Az ügy az elmúlt időszakban nemzetközi visszhangot is kiváltott. Michael O'Flaherty, az Európa Tanács emberi jogi biztosa, több nemzetközi civil szervezet, valamint európai parlamenti képviselők is arra kérték a nagyváradi önkormányzatot, hogy biztosítson jól látható és biztonságos útvonalat a felvonulás számára, tiszteletben tartva a békés gyülekezéshez való jogot.

A Pride engedélyezése mellett összesen 126 civil szervezet is kiállt.

Közös felhívásukban azt hangsúlyozták, hogy a békés gyülekezés szabadsága alapvető jog, amelynek gyakorlását nem helyettesítheti egy helyhez kötött rendezvény. A szervezetek szerint a helyi hatóságoknak biztosítaniuk kellene a felvonulás biztonságos lebonyolításának feltételeit.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben