Pap István
Az Országos Befektetési Vállalat (CNI) finanszírozza két reprezentatív nagyváradi római katolikus egyházi ingatlan, a Szent László és a Barátok temploma felújítását, és ugyancsak a CNI anyagi támogatásával újul meg a Szacsvay Imre Általános Iskola udvarán lévő kis kápolna is. A részletekről Böcskei László nagyváradi római katolikus megyés püspök és Rauch Tibor mérnök, a püspökség infrastrukturális projektjeinek felelőse tájékoztatta szerkesztőségünket. Böcskei László elöljáróban felidézte, hogy elég hosszú folyamat volt az, amíg eljutottak odáig, hogy elkészült a Szent László plébániatemplom felújításának végleges terve, hiszen minden dokumentációt a finanszírozó elvárásainak megfelelően kellett kidolgozni. Az épületben külső és belső felújítások lesznek, illetve a statikai problémákat is meg kell oldani. Ez utóbbiak szerencsére nem komolyak, az épület stabilitása megfelelő, csak a falban lévő repedéseket kell tömíteni, valamint a tető fa tartószerkezetét megerősíteni, mondta Rauch Tibor. A mérnök hozzátette, hogy az eredetihez hasonló tetőzetet szeretnének építeni, ezért egy kicsit hegyesebb lesz a formája a mostaninál, és a jelenlegi bádoglemezt rézlemezekre cserélik. A mérnök elárulta, hogy cseréptetőt szerettek volna, mint volt az eredeti, de ennek túl nagyok lettek volna a költségei, ezért döntöttek végül a rézlemez mellett. A felújítás során meg kell akadályozni a falak nedvesedését is, erre már van többféle megoldás, tájékoztatott Rauch Tibor. Sőt, ebben az önkormányzatnak is szerepe lehet, hiszen el kellene költöztetni a templom közelében a földben futó vízés csatornacsöveket, míg Böcskei László püspök azt emelte ki, hogy el kell majd vezetni a vizet a fal tövétől. „A munkásaink és a szakembereink is figyelni fognak arra, hogy a vízelvezető minél távolabb legyen a templomtól” – jelezte.
Böcskei László felhívta a figyelmet arra, hogy a templomban eredetileg díszítőfestéssel gazdagított belső falfelület volt, ezt is szeretnék helyreállítani. Rauch Tibor hozzátette, hogy az eredeti falfestményeket már nem lehet restaurálni, mert annak idején, amikor újrafestették a templomfalat, a díszítőfestéseket eltávolították, csak néhány eredeti freskó maradt meg teljes pompájában. Viszont elég jó minőségű képek, sőt, videófelvételek is vannak arról, hogy milyen volt a templombelső, úgyhogy rekonstruálják és gyakorlatilag újrafestik az eredeti falfestéseket. Böcskei László hangsúlyozta, hogy a templom belső tere jelenleg meglehetősen semleges jellegű, ezért is akarják rekonstruálni azokat a falfestéseket, amiket korábban leszedtek, hogy „próbáljuk visszaadni a templomnak a hangulatát, mert azt érezni, hogy ott hiányzik a díszítőfestés”. A templomban a bútorzatot is megújítják ott, ahol szükséges. A régi templomok fontos helye volt a kripta, ezért a tervek szerint a Szent László templom kriptája is megújul. Böcskei László beszélt arról, hogy volt időszak, amikor ezt a részét az épületnek nem kezelték megfelelően, és amolyan raktárszerű ingatlanrész volt, de az egyház időközben kitakarította és nagyjából helyrehozta. „De ha már lesz egy teljes felújítás, ez azt is magával hozza, hogy a kriptát is rendbe tegyük úgy, hogy bejárható legyen” – fogalmazott Böcskei László, hozzátéve, hogy a régészek fogják megmondani azt, hogy milyen átalakítási munkálatokat lehet, kell majd elvégezni a kriptában. A Szent László templom felújítási költsége 1,9 millió euró, mely összeget a CNI biztosítja. „De mivel látjuk, milyen nagy a gazdaság ingadozása, ez maga után vonhatja, hogy újra kell számolni a költségeket. Nekünk az a célunk és az érdekünk, hogy ha elindul ez a folyamat, akkor minél rövidebb időn belül meg tudjuk valósítani, mert az a tapasztalat, hogy minél jobban húzódik, annál drágább lesz” – fogalmazott Böcskei László. Már meghirdették a beruházás közbeszerzési eljárását, Rauch Tibor szerint valószínűleg jövőre kezdődik el a munkálat, a megvalósítási idő két év.
A Barátok templomának a felújítására már az építkezési engedély is megvan. Ennek az ingatlannak az esetében is külső és belső felújítás fog történni CNI-finanszírozással, 2,2 millió euróból. Rauch Tibor elmondta, hogy kicserélik a tetőhéjazatot, a rossz állapotban lévő vakolatokat eltávolítják, restaurálják a külső, kőből készült díszítőelemeket és az ablakspalettákat. Az épületben magában teljesen ki lesz cserélve az épületgépészet, a villanyhálózat, a villámhárító rendszer. „Itt is kellőképpen meg kell oldani a vízelvezetést, és a jelenlegi díszítőfestést is helyre kell hozni” – sorolta a részleteket a mérnök, a Barátok temploma estében tehát nem falfreskó-rekonstrukcióról, hanem restaurálásról van szó. A régi barokk elemeket tartalmazó liturgikus bútorzat még jó állapotban van, így azt nem kell megújítani, tudtuk meg. A templomkertet megtartják zárt területnek, azok a szobrok, melyek részben az Olaszi temetőből kerültek oda, ott maradnak, tette hozzá Böcskei László püspök. A Barátok templománál végzett munkálatoknak is fontos részét fogja képezni a kripta felújítása és átrendezése. Ennek kapcsán Böcskei László elmondta: „Általában az emberek azt gondolják, hogy a kripta egy elkülönített, nem látogatható, zárt hely, pedig az hozzátartozik egy közösség életéhez. Ezért a Barátok templomának a kriptáját be akarjuk emelni a köztudatba, látogathatóvá akarjuk tenni, hogy bekerüljön a turisztikai érdekeltségű látnivalók közé. Ennek többféle oka van: amikor az Olaszi temetőt megszüntették, Tempfli József püspök elég sok sírt átmentett oda. Ez a kripta és az ott nyugvók is jelzik az egyház ittlétének a folyamatosságát, és vannak személyiségek, egyháziak, világiak egyaránt, akiket nem kell elfelejteni. És nem lehet korokat csak úgy lesöpörni az asztalról, mert nagyon sok mindent megalkottak az elődök is. Ezért jó, ha az emberek hallanak erről, és a mai korosztálynak is aláhúzzuk annak fontosságát, hogy tiszteljük az őseinket”. A püspök elárulta, hogy lesz egy kis átrendezés a kriptában, hogy biztosítani lehessen egy látogató útvonalat, továbbá megjelölik a sírokat, és a nevezetesebb személyiségek nevei alá kis leírást is kihelyeznek majd arról, hogy mivel járultak hozzá az egyházi és a közösségi élet fejlődéséhez. A felújítási munkálat 2023-ban kezdődhet el és mintegy két évet vesz majd igénybe.
Irgalmasrendi templom
Apránként újul meg a Fő utcán, a Barátok templomával átellenben lévő irgalmasrendi templom, melynek homlokzatfelújítási munkálatai a napokban kezdődtek el. Ezt a beruházást a Teleki László Alapítvány által működtetett Rómer Flóris Alap biztosítja. Böcskei László felidézte, hogy évekkel ezelőtt felújították a tetőzetet, amire nagy szükség is volt, ugyanis amikor még ott működött a mentőállomás, akkor a templom kupoláját nemes egyszerűséggel kifúrták, hogy oda helyezzék az állomás nagy antennáját. Ez nem tett jót az egyébként ebben a földrajzi térségben ritkaságszámba menő elliptikus kupolának. „Hosszas egyeztetések után sikerült elérni azt, hogy levegyék az antennát, és a kupola lemezhéjazata be lett foldozva. Ezt a felújítási munkálatot folytatjuk a Rómer Flóris Alapból” – mondta Rauch Tibor, aki hozzátette, hogy a külső homlokzat megújítása a nyár végére, ősz elejére be is fejeződhet, már csak azért is, mert az a rész eleve nincs rossz állapotban. A következő etapban a templombelső, a kripta és az épületgépészet felújítása következik. A templom belsejében nincs olyan sok díszítőelem, a kupolában viszont van egy régi, értékes freskó, ami sajnos elég rossz állapotban van a kifúrt kupolán befolyó víz miatt. Ennek a freskónak a restaurálása lesz a leendő felújítások legköltségesebb része. Ide kívánkozik, hogy szintén a CNI finanszírozásából újul meg a Szacsvay Imre Általános Iskola udvarán lévő egykori Szent László menedékház kápolnája is. Mivel az az ingatlan a váradi önkormányzat tulajdona, a római katolikus egyház csak használatba kapta azt a városból, ezért a felújítási projektet is az önkormányzat viszi, és szintén külső és belső felújítást végeznek majd el rajta.