Még egy gombostűt sem lehetett leejteni a nagyvárad-újvárosi templomban, ahol már második éve tartja tanévnyitó ünnepségét a Lorántffy iskola nagy közössége, mivel a váradolaszi református templom felújítás alatt áll. Az ünneplőket Szakács Zoltán iskolalelkész köszöntötte, majd a szép hagyománynak megfelelően a lelkipásztorok és az iskola vezetősége után bevonultak az előkészítő osztályosok a végzős tanulók kíséretében. A kicsik még ma szüleikkel közösen ülhettek be a padsorokba.

Fotó: Paizs Zsolt
Az ünnepi alkalmon Bogdán Szabolcs János református püspök hirdette Isten igéjét a következő igerész alapján: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (János 3:16) Ez a közismert ige mindenkit megszólít kicsiktől kezdve a nagyokig, de feltehetjük a kérdést, hogy miért is szeret bennünket az Úr, miért vagyunk értékesek számára? A válasz egyszerű: mert ő alkotott bennünket, az ember teremtése által nyert értelmet a világmindenség, hangzott el az igehirdetésben.
„Mások elégedetlenek lehetnek velünk, sokszor mi is értéktelennek tartjuk önmagunkat, de azt sose felejtsük el, hogy Istennek a legnagyobb kincsei vagyunk, mindannyian egyediek vagyunk, célja van életünknek. Az előttünk álló tanév lehet sokak számára az, amikor világossá válik számukra ez a cél” – mondta el Bogdán Szabolcs János.

Fotó: Paizs Zsolt
Az isteni szeretet az értünk hozott áldozat nagyságából is kiviláglik, a legdrágább árat fizette értünk Jézus Krisztus kereszthalálával. Ennek a hatalmas szeretetnek az erőterébe hív ma mindenkit az Úr. És mit kell tenni, ahhoz, hogy Isten szeretetében részesüljünk? „Nincs feltétele az isteni szeretetnek, de nem lehet felelőtlenül viszonyulni, mert Jézus Krisztus a vérét áldozta értünk. Hitre van szükségünk az örök élethez, és ahhoz is, hogy végigjárjuk az előttünk álló utat. Tekintsünk Krisztusra és az Ő útmutatását követve éljünk, hiszen áldását árasztja ránk minden helyzetben” – zárta a prédikációt a püspök.
Évnyitó beszédében Módi Kinga igazgató a jelentős történelmi múlttal rendelkező intézmény megalapításának évfordulójáról emlékezett meg: „A tanévkezdés mindig mozgalmas, izgalmas, várakozással és új kihívásokkal teli időszak, az idei annál is inkább különleges, mert idén ünnepli iskolánk fennállásának 120. évfordulóját. A jubileumi év alkalmából ebben a tanévben is folytatjuk a rendezvénysorozatot mellyel iskolánk fennállását ünnepeljük. Fontos számunkra a múlt tisztelete, a jelen értékei és a jövő reményei, a gyermekek… Az utóbbi két évben történelmi időutazásra hívtam mindazokat akik részt vettek a tanévnyitókon. Röpke 120 évet utaztunk és felelevenítettük azt a pillanatot amikor főtiszteletű Sulyok István esperes beiktatása zajlott. Ekkor határozták el az új esperes javaslatára a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület megalakítását és a protestáns tanítóképző intézet felállítását.

Fotó: Paizs Zsolt
Abban a templomban vagyunk ahol Ft. Sulyok István lelkészként szolgált, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület első püspöke, a bihari egyházmegye egykori esperese. «Szeresd az Istent teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből. Szeresd felebarátaidat mint önmagadat» – hangzott el 1905 szeptember 8-én az első tanévnyitó ünnepi beszédében a mindenkori növendékek lelki útravalója.”
Az idei tanévben 651 tanuló kezdi meg a tanévet a Lorántffyban, köztük 35 előkészítős kisdiák. Ő hozzájuk fordulva bátorító szavakkal szólt az igazgatónő, biztosítva a gyerekeket és szüleiket is, hogy sok élmény és új barátok várnak rájuk, ugyanakkor elkezdődik egy mindennapi kötelesség is: a tanulás, amelyben Csűry Anikó és Bodó Annamária tanítónők lesznek támaszuk.

Fotó: Paizs Zsolt
A többi osztályhoz fordulva Módi Kinga kiemelte, hogy ebben a tanévben is sok-sok élmény, kaland, a tudomány rejtelmes útjainak felfedezése vár mindenkire, de egy másik fontos és meghatározó értékre is felhívta a figyelmet: „Ti ugyan gyerekek vagytok még, de belőletek nő ki gyülekezeteink ifjúsága, ezért tartom fontosnak hangsúlyozni, hogy fiatal korod ellenére beszédeddel, viselkedéseddel, tetteiddel, szereteteddel, hiteddel és példás életeddel társaidra is motiválóan hathatsz.”

Fotó: Paizs Zsolt
A szülőknek megköszönte, hogy gyermekeiknek szülőföldjükön református magyar iskolát választottak: a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumot, hiszen a református magyar iskolaválasztás egyet jelent a keresztyén értékrend, a magyar nyelv, a kultúra és közösség fennmaradásával és a gyermekek többlettudásával és jobb érvényesülésével.

Fotó: Paizs Zsolt
Az idei tanévtől életbe lépő tanügyi változásokra utalva következetességre és türelemre buzdította kollégáit, a diákokkal, a szülőkkel, a rendszerrel és nem utolsó sorban önmagukkal szemben. Kiemelte, hogy az Ige a kihívások idején is biztos alapot kínál, a naponkénti Biblia olvasás és az imádság segít felismerni Isten akaratát.
A hagyományokhoz híven a kilencedikes diákok fogadalomtételével, majd a Himnusz eléneklésével ért véget az ünnepség.
Istentől megáldott, szorgalommal, kitartással és örömmel teli új tanévért imádkoztak szeptember 7-én, a tanévkezdést megelőző vasárnapon a nagyváradi református gyülekezetekben is.