Bihari Napló
Filmzenei hangverseny lesz szombaton a várban
Filmzenei koncertet tart június 18-án, szombaton 20.30 órai kezdettel a nagyváradi filharmónia, a helyszín a nagyváradi vár belső udvara. Vezényel Werner Gábor, a szimfonikusok mellett fellép a filharmónia énekkara is, karigazgató Lászlóffy Zsolt.

Tóth Gábor

Úgy tűnik okkal pihentette a zenekar egy részét a filharmónia a június 2-i évadzáró alatt, hiszen múlt szombaton, 11-én este már a főtéren zenéltek a szimfonikusok a szecesszió ünnepe alkalmából, most soron következő, június 18-i várbeli filmzenei hangversenyükkel pedig már meg is kezdik hivatalos nyári idényüket. Ez augusztus végéig tart majd, hét előre jelzett koncerttel, köztük például a következő héten operaelőadással, majd szimfonikus táncokkal, de kamarazenével és pop-szimfonikus előadással is, változó helyszíneken. Ahogy tavaly Initio 2021 összegző néven debütált, most Initio 2022 néven folytatódik a filharmónia átfogó nyári zenei projektje, melynek partnere a Nagyvárad és a Régió Turizmusát Népszerűsítő Visit Oradea is.

A szombati filmzenei koncertet magyarországi vendégkarmester, Werner Gábor vezeti, Nagyváradon nem először jár, hiszen szintén mozisikerek kedvelt zenéit vezényelte már itt 2014-ben, 2016-ban és 2018-ban is. Werner Gábor a Budafoki Dohnányi Zenekar karmestere, de gordonkásként tagja pl. a MÁV Szimfonikusoknak, mindamellett ismert arról, hogy kiváló hangszerelő, így számos film zenekari letétjét ő maga készíti el. Friss hír a fellépő filharmónia-énekkarról, hogy ők múlt szombaton, június 11-én, Budapesten a Magyar Zene Háza koncertjén a Kodály Filharmonikusokkal és Kodály Kórussal közös fellépésen az erdélyi származású Orbán György Missa Prima művének előadásában vettek részt.

De térjünk vissza a szombaton Váradon hallható filmzenékre. Mozart lesz a koncertindító kakukktojás, az ő zenéjét az Amadeus c. film jegyében hallhatjuk, a tényleges filmzeneszerzők közt pedig feltűnik majd Nino Rota, Ennio Morricone, Alan Silvestri, Hans Zimmer, James Horner is. Az első részben tehát az Amadeus nyit, majd következik A keresztapa, A Nap könnyei, Az óceánjáró zongorista legendája, A misszió, Az élet szép, A gyűrűk ura, Robin Hood, Az utolsó mohikán. A második felvonásban: Amerika Kapitány, Thor, A dzsungel könyve, Pókember 3, Eredet, Avatar, Végső visszaszámlálás, Trónok harca. Mivel a filharmónia plakátján Darth Vader látható, ez ad egy kevés reményt némi Star Wars ráadásra nézve is.

Koncert tehát ezúttal a várban. A jelenlegi előrejelzések szerint jó idő várható szombat estére, de minden eshetőségre van B terv is: ha mégis esik, a koncertet másnapra halasztják. Információk: filarmonicaoradea.ro. Jegyek: www.bilete.ro.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben