Bihari Napló
Forgalomkorlátozás Nagyvárad-Szőllősön
Forgalomkorlátozás Nagyvárad-Szőllősön

Fotó: Alexandru Nițescu

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

BN-összeállítás

Forgalomkorlátozás lesz érvényben augusztus 23. és szeptember 1. között Váradszőllősön (Nufărul). Az említett időszakban naponta más-más útszakaszon vezetik be a korlátozást, míg az utolsó négy napon utcalezárásokra kell számítani. A korlátozásokra a Fürdői (Nufărului) és a Ghillányi (Dimitrie Cantemir) út korszerűsítési munkálatai miatt van szükség. Hogy ne kelljen teljesen lezárni a forgalmat az érintett útszakaszon, a négysávos úton irányonként egy-egy sávban lehet majd haladni. Augusztus 23-án a Fürdői útnak a városból kifele haladó két sávját zárják le a Grigore Moisil utca (autóbuszpályaudvar mellett) és a 76-os országút (a Selgrosnál) között, ezen a szakaszon a kötőanyagot öntik majd le. A forgalom irányonként egy-egy sávban halad majd a városba behajtó két sávon. A Grigore Moisil utcára sem lehet majd be- és kihajtani. Augusztus 24-én az út másik felét zárják le, a 76-os országút és a Morii utca között, az autók pedig a kifele haladó sávokon haladhatnak majd irányonként egy-egy sávban. A Morii utcára sem lehet majd be- és kihajtani. Augusztus 25-én a Szőllősi út városból kihajtó sávjainak egy hosszabb szakaszát zárják le a Váradcsehi (Ciheiului) út és a 76-os országút között a kopóréteg leterítése miatt. A forgalom az út másik felén fog haladni irányonként egy-egy sávban. Augusztus 26-án a Fürdői út másik felét zárják le a 76-os országút és a Constantin Noica utca között, az autók pedig a városból kihajtó sávokon haladhatnak irányonként egy-egy sávban.

Utcalezárások

Augusztas 29. és szeptember 1. között a kopóréteget terítik le a különböző utcaszakaszokon. Augusztus 29-én a Váradcsehi utca egy szakaszát zárják le, augusztus 30-án pedig a Constantin Noica utca egy részét, mindkét utcát a Fürdői úti kereszteződésnél. Augusztus 31-én a Grigore Moisil utcát zárják le a buszpályaudvar melletti szakaszon, míg szeptember 1-jén a Morii utcát a Fürdői úti kereszteződésnél.

 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben