A halálhírt pénteken jelentette be dr. Carmen Pantiș, a Bihari Megyei Sürgősségi Kórház intenzív terápiás osztályának orvosa és a megyei orvosi kamara elnöke.
– fogalmazott közösségi oldalán Carmen Pantiș.
A kórház szóvivője, Lisa Crăiuț szerint Daniela Jovrea péntek hajnalban hunyt el, és a család a szervek adományozása mellett döntött.
– nyilatkozta Lisa Crăiuț az Ebihoreanulnak.
Dr. Daniela Jovrea az utóbbi időben az intenzív osztályon feküdt, miután megrepedt agyi aneurizmája miatt agyvérzést kapott. Április 14-én reggel, miután otthon rosszul lett, mentő vitte a sürgősségi osztályra.
– tette hozzá a szóvivő.
Dr. Carmen Pantiș, a bihari transzplantációs program koordinátora elmondta, hogy a doktornő 19 éves lánya – aki orvostanhallgató – írta alá a szerv- és szövetadományozáshoz szükséges beleegyezést, hangsúlyozva, hogy
A májat a bukaresti Fundeni Intézetbe szállították átültetésre, a veséket a kolozsvári Urológiai és Veseátültetési Klinikai Intézetbe, a két szaruhártyát pedig szintén Bukarestbe.
A szomorú hír gyorsan elterjedt, kollégák és páciensek egyaránt gyászolják a doktornő korai elvesztését. A közösségben nagyra becsülték.
„Amikor azokra az orvos kollégáimra és barátaimra gondolok, akik az utóbbi hónapokban ilyen fiatalon, 40 és 60 év között hunytak el, nem tudom nem feltenni a kérdést: vajon nincs-e összefüggés a hivatás, a hatalmas stressz és ezek között a korai veszteségek között.
Az ismétlődő ügyeletek, az álmatlan éjszakák, a mások életéért viselt állandó felelősség, a gyors döntések nyomása, néha az erőforrások hiánya, a hibázástól való félelem, a perek, panaszok – mindez napról napra felhalmozódik. (…) Mi, orvosok megszoktuk, hogy másokról gondoskodunk, de gyakran elfelejtünk magunkra vigyázni” – írta a Facebookon dr. Alin Suciu, a nagyváradi Avram Iancu Katonai Kórház tüdőgyógyász szakorvosa.
A harmadik haláleset
Egy másik bejegyzésben Suciu emlékeztetett arra, hogy ez már a harmadik haláleset volt, amely a nagyváradi orvosi közösségben történt az elmúlt hónapokban.
– fogalmazott Alin Suciu.
Dr. Daniela Maria Jovrea urológus főorvos a Bihari Megyei Sürgősségi Kórházban, valamint nagyváradi magánklinikákon dolgozott.

