Ciucur Losonczi Antonius
Meggyújtották az iskola udvarán található adventi koszorún az első gyertyát hétfő délelőtt a művészeti líceumban. A magyar tagozaton tavaly teremtettek hagyományt ebből úgy, hogy minden héten más-más keresztény felekezetnek a képviselőit kérik fel rövid igei szolgálatra. Nagy Gabriella igazgatóhelyettes köszöntője után ezúttal Mátyás Attila evangélikus lelkész osztotta meg gondolatait a jelenlevő diákokkal és tanárokkal a Római levél 13, 11-12. alapján. Úgy fogalmazott: a világban van jó és rossz, vannak szent és profán dolgok, még akkor is, ha egyesek ennek ellenkezőjét akarják elhitetni velünk. Amik az egyéni és közösségi életünket jobbá és a szebbé teszik, azok az értékes dolgok, a belső, lelki sötétségtől, a negatív tulajdonságoktól pedig meg kell szabadulnunk. „A világosság fegyvereivel kell harcolnunk és ez egy minden napra szóló küzdelem a szívben és a külső világban. Akik Istenben bíznak, azok nem szégyenülnek meg”, hangsúlyozta.
A rövid ünnepségen közreműködött Cozák Dávid (hegedű) és Benczédi Kristóf (zongora), felkészítőik Lupse Anita és Radó Judit tanárok; Gál Hanna-Nóra (szavalat)- felkészítője Mados Andrea, valamint az iskola Lukács Annamária által vezényelt kórusa.






