Bihari Napló
Idén is lesz Mandala nyári színházi fesztivál a nagyváradi várban
A Partium Alapítvány, a nyíregyházi Mandala Dalszínház és a Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NDM) együttműködésében idén ismét megszervezik a nyári színházi fesztivált.

A helyszín, ahogyan lenni szokott, a vár nyári színháza, tájékoztatta szerkesztőségünket Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke. „Nagyon hangulatos, változatos előadások lesznek egész nyáron. Az árak: a bérlet 99 lej mind a hat előadásra, egy jegy elővételben 25 lej, a helyszínen 30 lej lesz” – nyilatkozta. Július 9-én, szombaton Molnár Ferenc Játék a kastélyban című előadása tekinthető meg. Július 18-án, hétfőn 20 órától (esőnap: július 19., kedd) Petőfi Sándor: A helység kalapácsa című komikus eposza lesz látható. Július 30-án, szombaton 20 órától (esőnap: augusztus 1.) Ray Cooney: Család ellen nincs orvosság című darabja szerepel a nyári színházi fesztivál műsorán. Augusztus 3-án, szerdán 20 órától (esőnap: augusztus 4.) Szilágyi-Márkus-Nemlaha: Ami késik, nem múlik című zenés vígjátéka tekinthető meg. Augusztus 13-án, szombaton 20 órától (esőnap: augusztus 14.) stand up comedy lesz két részben Kálloy Molnár Péterrel, Az ősember címmel. És végül augusztus 22-én, hétfőn (esőnap: augusztus 23.) Fábry show-val zárul az idei fesztivál. 

Játék a kastélyban

Július 9., szombat. A kezdési időpont egyeztetés alatt.

Molnár Ferenc: Játék a kastélyban. A nagyváradi Szigligeti Színház előadása.

Világhírű drámaírónk, Molnár Ferenc Játék a kastélyban című komédiája egy készülő új színpadi mű és egy szerelmi háromszög viszontagságos és mulatságos történetébe nyújt betekintés. Három alkotótárs meglepetésként érkezik Annie, az operettprimadonna olaszországi nyaralójába, ahol Ádám, a tehetséges zeneszerző, Annie vőlegénye, azzal szembesül, hogy menyasszonyát egy sármőr színész csábítja. A szerelmi történetet aztán a drámaírók alakítják úgy, hogy a végén happyend legyen…

A helység kalapácsa

Július 18., hétfő, 20 óra (esőnap: július 19., kedd).

Petőfi Sándor: A helység kalapácsa című komikus eposza. A 200 éves Petőfi jubileum jegyében hívták meg a Gergely Theátert, mely társulatával a lánglelkű költő örök becsű művét 2022-ben színpadra állította és ajánlja kicsiknek, s nagyoknak egyaránt. Valamennyi iskolásnak kötelező olvasmány, a költészetet kedvelőknek pedig igazi csemege e méltán klasszikus mű, melyet a vásári komédiák stílusában, Szolnoki Péter, valamint Duba Gábor zenéjével fűszerezve vittek színre. 

Család ellen nincs orvosság

Július 30., szombat, 20 óra (esőnap: augusztus 1.).

Ray Cooney: Család ellen nincs orvosság. A Páratlan páros és a A miniszter félrelép szerzőjének, Ray Cooney-nak a darabja alaposan megdolgoztatja a rekeszizmokat. A helyszín London egyik elegáns kórháza, ahol a világ minden tájáról odasereglett neurológusok konferencián vesznek részt.

Ami késik nem múlik

Augusztus 3., szerda, 20 óra (esőnap: augusztus 4.).

Szilágyi-Márkus-Nemlaha: Ami késik nem múlik. Zenés vígjáték két felvonásban. Adott egy ambiciózus, ifjú államtitkár, Bojár Kálmán, aki pályája csúcsán kihirdeti, jobb, ha a nők odahaza maradnak, mert így több munkahely jut a férfiaknak, ráadásul ki is találja a legjobb megoldást: mindenki menjen férjhez! És adott egy szegény, családfenntartó, dolgozó lány, Kovács Kató, aki ezért egyszerre állás nélkül marad. Mindebből dráma is kerekedhetne, ha történetesen éppen nem zenés komédiáról lenne szó, ahol az elszánt Katóka természetesen nem nyugszik bele a szomorú valóságba…

Az ősember

Augusztus 13., szombat, 20 óra (esőnap: augusztus 14.).

Az ősember – stand up comedy két részben Kálloy Molnár Péterrel. Egy férfi, akit épp kihajított a felesége, elmeséli, hogy mi a jó párkapcsolat titka, hogy mi a különbség a pasik és a csajok között. Hogy mennyi minden változott az őskor óta – ha változott egyáltalán. Az ősember főhősének sorsában sok férfi magára ismerhet és jó eséllyel kezdhet új életet, de a nők is jobban megérthetik párjukat és saját magukat is.

Fábry-show

Augusztus 22., hétfő (esőnap augusztus 23.). A kezdési időpont egyeztetés alatt.

Fábry-show-val zárul az idei fesztivál. 

Fábry Sándornak 1998-tól önálló műsora volt a tv-ben, mely kezdetben az MTV-n „Esti Showder Fábry Sándorral” címen ment, majd az első évad végén átkerült az RTL Klubhoz, ahol 2011-ig futott, kéthetente csütörtökön. A műsorba főleg ismert magyar személyiségeket (írók, költők, színészek, humoristák, sportolók stb.) hívtak meg, de szerepeltek már különböző nemzetiségek, vallások, közszervek (például rendőrség, tűzoltóság) képviselői is, akik általában valamilyen velük megesett, humoros történetet mesélnek el. A műsor állandó rovata volt a „Dizájn Center”, a show egyik legnépszerűbb eleme, amely főleg az elmúlt 30–40 évben gyártott és a kereskedelemben egykor kapható termékeket vett górcső alá, nosztalgikus emlékeket is megidézve.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben