BN-összeállítás
Közel 800 fiatal sajátíthat el egy szakmát ingyenesen és válhat okleveles szakdolgozóvá, és közülük legalább 469-en állást is kapnak – közli a Bihar Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség (AJOFM). A 2021 és 2023 között zajló európai uniós finanszírozású projekt keretében a résztvevő fiatalok ingyenesen tanulhatnak egy szakmát, részt vehetnek különböző tanfolyamokon, amelyek végén nagy eséllyel alkalmazzák is majd őket. Tizennégy szerencsés fiatal pedig 25.000 eurós mikrotámogatást kap, amelyből elindíthatják saját vállalkozásukat. A képzéseket a munkaerő-piaci követelményeknek megfelelően választották ki, hogy a fiatalok könnyen elhelyezkedhessenek, hiszen jelenleg CNC operátorokat, idősgondozókat, szobalányokat, kereskedelmi munkásokat stb. keresnek a legtöbben. Sőt, a tanfolyam résztvevői óránként 5 lejt kapnak. Így a szobalány-tanfolyam elvégzése után a kapott összeg 1800 lej, a CNC kezelői tanfolyam elvégzése után pedig 3700 lej.
A projektben való részvételhez a következő feltételeknek kell megfelelni egyidejűleg: legyen 16–29 év közötti, foglalkoztatásban, oktatásban vagy képzésben részt nem vevő fiatal, szerepeljen a foglalkoztatási szolgálat nyilvántartásában, rendelkezzen állandó lakhellyel vagy tartózkodási engedéllyel az ország északnyugati és nyugati fejlesztési régióiban. Eddig az északnyugati fejlesztési régióban 1666 fiatalt tájékoztattak, közülük 431-et regisztráltak a célcsoportba, és hét fiatal akart saját vállalkozást indítani. A projekt megvalósítását követően többek között a következő eredményekre számítanak: szeretnének legalább tízezer, a célcsoportba eső fiatalt tájékoztatni és szaktanácsadásban részesíteni; 840 fiatal vegyen részt szakmai képzésben, közülük legalább 740-en pedig szakképesítési bizonyítványt is szerezzenek; a célcsoportba tartozó valamennyi fiatal részesüljön munkaerő-közvetítő szolgáltatásban, és szeretnék, ha közel felüket alkalmaznák is. Az önálló vállalkozói tevékenységet is szeretnék támogatni, ezért 14 üzleti tervet finanszíroznak 25000 euró értékben. A kétéves projekt a Bihar és Hunyad megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökségek és még két cég partnerségében valósul meg. A projekt összértéke közel 19,5 millió lej.