Ciucur Losonczi Antonius
A Szilágyi László–Márkus Alfréd–Nemlaha György szerzőtrió Ami késik nem múlik című kétfelvonásos zenés vígjátékával folytatódott hétfő este az RMDSZ Bihar megyei szervezete, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD) és a nyíregyházi Mandala Dalszínház közös lebonyolításában, illetve az országos RMDSZ és a Visit Oradea (APTOR) támogatásával július 9. és augusztus 25. közt zajló Nyári Színházi Fesztivál a nagyváradi várban. A szervezők részéről Botházy Nándor, Kovács Norbert és Bódis Gábor köszöntötték az ezúttal is népes közönséget.
A Gergely Róbert rendezésében bemutatott darab nagyjából arról szól, hogy adott egy ambiciózus, ifjú államtitkár, Bojár Kálmán, aki pályája csúcsán kihirdeti, jobb, ha a nők odahaza maradnak, mert így több munkahely jut a férfiaknak, ráadásul ki is találja a legjobb megoldást: mindenki menjen férjhez! És adott egy szegény, családfenntartó, dolgozó lány, Kovács Kató, aki ezért egyszerre állás nélkül marad. Mindebből dráma is kerekedhetne, ha történetesen éppen nem zenés komédiáról lenne szó, ahol az elszánt Katóka természetesen nem nyugszik bele a szomorú valóságba, kitartóan jelentkezik, hogy tessék őt férjhez adni, különben botrány lesz. Ami késik, nem múlik, s hogy a minisztériumban minden fenekestől fordul fel, abban részes még Galambos, a magántitkár, a tinglitangli színésznőcske, az aktuális szerető, no meg egy kétbalkezes fényképész, aki mindig akkor süti el a masináját, amikor nem kellene, és persze a sármőr, gróf Sziráky, a gazdag laptulajdonos… Igaz, bájos mese ez a javából!, olvasható a produkció ismertető anyagában.
A Váradon visszatérő vendégeknek számító Gergely Theáter művészei ezúttal is kitettek magukért, és ahogyan várható volt, a leginkább ismét Heller Tamás lopta be magát a nézők szívébe. Az este folyamán többek közt olyan jól ismert slágerek is felcsendültek, mint például az Oly jól csúszik ez a banánhéj, Az én babám egy fekete nő vagy a Stux, maga vérbeli párizsi lett.
A megérdemelt vastaps Katz Zsófiának (Kovács Kató), Heller Tamásnak (Galambos, a titkár), Némedi-Varga Tímeának (Nusi), Gombás Ádámnak (Topolay, valamint Hans), Sövegjártó Áronnak (Bojár Kálmán államtitkár), Haagen Imrének (gróf Sziráky Géza), Szabó Róbertnek (Ödön) és Suhajda Dánielnek (Toronyi, valamint Tivadar, a pincér) szólt.