Bihari Napló
Jazz Bartókra szerdán a Moszkva Kávézóban

Tóth Gábor

A Sárik Péter Trió X Bartók c. koncertjére kerül sor június 1-jén, szerdán 20 órakor a nagyváradi Moszkva Kávézóban. A magyarországi vendég jazztrió felállása: Sárik Péter – zongora, Fonay Tibor – bőgő, Gálfi Attila – dob. 2018-ban megjelent, 2020-ban pedig már Fonogram-díjat nyert X Bartók lemezük zenei anyagát mutatják be partiumi-erdélyi turnén június 1–14. között, Nagyvárad az első helyszín, utána Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Csíkszereda, Pürkerec, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Brassó, Déva, Nagykároly következik.

A szakma és közönség által egyöntetűen elismert és kedvelt Sárik Péter Trió szándéka most Bartók zenéjét közelebb hozni a közönséghez a jazz által. A trió 2007-ben alakult, majd öt évvel később újraszerveződött a jelenlegi tagokkal, Nagyváradon már legkorábbi felállásuk kezdete óta visszatérő vendégnek számítanak. Sárik Péterék a Bartók-feldolgozások előtt 2016-ban törtek már klasszikus zenei „szentséget” egy X Beethoven albummal is. Bartókhoz valójában 2015 óta lehet hivatalosan „hozzányúlni” feldolgozásokkal, mivel akkor járt le a műveire érvényes jogkorlátozás. Nem teketóriázott sokat e tekintetben két másik magyar együttes sem, 2016-ban Oláh Dezső szintén jazztriójával gondolta tovább Bartókot, Román népi táncait – ezt hallhattuk az ORA Jazz Fesztiválon itt Váradon 2019-ben –, de 2017-ben pl. teljesen más műfaji vizeken Török Ádám a Mini Acoustic World progresszív rock projektjével – Bartók on Rock.

A Sárik Péter Trió X Bartók lemezén olyan Bartók-darabok adták meg/át magukat a jazznek, mint pl. a Mikrokozmosz bolgár táncritmusai, a Gyermekeknek-ciklus ismert népdalfeldolgozásai, a Román népi táncok Topogója vagy az Allegro barbaro, de nem akarjuk elrontani a további meglepetések sorát. Az X Bartók lemezről a legcélszerűbb magát az ötletgazdát-szerzőt, Sárik Pétert idézni, aki 2018-ban, az album megjelenésekor sok más mellett ezt is mondta a fidelio.hu-nak: „Bartók maga a jazz, ami az ő zenéje, abból élünk ma mi, jazz-zenészek, és fogunk is még sokáig. Gyakran járok Erdélyben, sokat merítettem ottani utazásaimból, Bartók gyűjtései zeneileg jelentettek fontos inspirációt, a népzene a mi átdolgozásaink után is markánsan ott van a darabok jelentős részében. Sokat megtartottam az eredeti harmóniákból, ugyanakkor az improvizáció többször teljesen szabad irányba ment el.” Hogy négy év elteltével miként változtak, érlelődtek tovább e gondolatok zenében, arra választ kaphatnak, akik meghallgatják szerda este a Sárik Péter Triót a Moszkvában – további részletek a klub Facebook-oldalán.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben