A Bihar Megyei Fenntartható Fejlődés és Védett Területek Központja (CAPDD) nagyváradi székhelyén tartott sajtótájékoztatón Andrei Acs projektfelelős kifejtette, hogy A biodiverzitás megőrzésének jobbítása a Sebes-Körös és a Jád völgye közti természetes rezervátumban elnevezésű projektet 2017. december 22. és 2025. október 21. között valósították meg, és 5,7 millió lejből gazdálkodtak. A finanszírozást a 2014-2020 közötti Infrastrukturális Nagyberuházások Programján keresztül biztosították, az Európai Regionális Fejlesztési Alapból (ERFA).
A fő cél a Natura 2000 hálózathoz tartozó területet menedzsmenttervének a kidolgozása volt, mely egy stratégiai jelentőségű dokumentum a biológiai sokszínűség megóvása szempontjából. Eredetileg úgy gondolták, hogy három év elegendő lesz erre, de végül nyolc évig tartott a tanulmány elfogadtatása. Ez azonban nem az egyesület hibájából történt így, ők már 2020-ban elküldték véleményezésre a környezetvédelmi minisztériumnak, azonban a kormányváltások és egyéb, tőlük független okok végül csak 2023-ban lett jóváhagyva. Öt évig, vagyis 2028-ig érvényes a dokumentum, utána ismét fel kell mérni, hogy milyen állapotban vannak az ott élő madarak, tudtuk meg Andrei Acstól.
Arról is beszámolt a projektmenedzser, hogy a vizsgált természetvédelmi terület tíz község területén fekszik: Nagybárod, Szászfalva, Rév, Barátka, Vársonkolyos, Csarnóháza, Pojény, Biharkaba, Bondorasszó és Tisztásfalva. Egy szociológiai- gazdasági kutatást is elvégeztek, házról házra járva, eloszlatva azt a tévhitet, miszerint a természetvédelem gátolja a fejlődést.
Két Junior Ranger típusú tábort szerveztek, húsz konzultatív jellegű találkozót, valamint ökológiai neveléssel is foglalkoztak. Fényképeket készítettek a vizsgált 25 madárfajról, és egy adatbázist is összeállítottak róluk.
Arra a következtetésre jutottak: jól érzik magukat a madarak, noha a lakóhelyeiken emberek élnek és az infrastruktúra is fejlett. A jégmadarak még Nagyváradra is bemerészkednek, de a szirti sasok, a darázsölyvek, a hamvas küllők és a fekete harkályok is szeretik ezt a vidéket. A legkevésbé pedig talán a fülesbaglyok, őket csak egyszer hallották huhogni a tárgyidőszakban, magyarázta Andrei Acs.