Motoros felvonulást szerveznek augusztus 26-án, pénteken 16 órától Nagyvárad és Nagyszalonta között. A rendezvénnyel egy mindössze 14 éves, tüdőrákban szenvedő lányt kívánnak támogatni, aki maga is rajong a motorokért. A felhívást egy váradi motoros, Dragoș Remus Mocuța tette közzé Facebook-oldalán. Ebben az olvasható, hogy a felvonulással Szegi Renáta kívánságát szeretnék teljesíteni. „Renáta tüdőrákban szenved, édesanyja megkeresett minket, abban reménykedve, hogy teljesíthetjük lánya kívánságát. Renáta rajong a motorokért, ezért szeretné, ha minél több motoros gyűlne össze a háza előtt, Nagyszalontán. A gyülekezés és indulás az Oradea Shopping City bevásárlóközpont parkolójából lesz augusztus 26-án, pénteken 16 órától” – olvasható a felhívásban. Mivel nagyon sokan jelentkeztek, a szervezők az eredeti tervtől eltérnek, és nem a lány háza elé érkeznek, hanem egy parkolóba, ahol kényelmesen elférnek. „Lesznek motorosok Bihar, Iași, Argeș, Kolozs, Temes, Arad és Máramaros megyéből is, a felvonulást a közúti rendőrség biztosítja majd” – nyilatkozta a Bihoreanul hetilapnak az akció szervezője, aki még hozzátette, hogy a lány egy másik kívánságát is teljesítik, kedvenc motorjára, egy Yamaha YZF-R6-ra is felülhet majd.
Jótékonysági motorozás