„(…) ez szomorú. Nagyon szomorú. Több mint 30 éve népi kézművesként dolgozni Nagyváradon, és mégsem kapni helyet egy éppen a saját városodban, a Visit Oradea által szervezett vásáron. Mit tegyek? Költözzek egy másik városba? Egy másik országba? Talán ott jut majd hely nekem is” – írta közösségi oldalán Pázmán Ida, miután elutasították a jelentkezését a FestiFallra.
A Bihari Naplónak nyilatkozva a kézműves mester elmondta: szeptember 20-án, a határidő utolsó napján küldte el a FestiFallra szóló jelentkezését. Szeptember 23-án e-mailben azt a választ kapta, hogy a dokumentációja teljes. Ugyanebben az üzenetben arról is tájékoztatták a jelentkezőket, hogy akiknek hiányos a dossziéjuk, szeptember 27-ig pótolhatják a hiányzó iratokat.
Nagy volt ezek után a meglepetése, amikor körülbelül két héttel később telefonon és e-mailben is arról értesítették, hogy
Pázmán Ida azt kifogásolja, hogy míg a hiányos dokumentációval jelentkezőknek szeptember 27-ig lehetőségük volt a hiánypótlásra, neki ez nem adatott meg.
Korábban írtuk
„Nem adták meg az esélyt arra, hogy kiegészítsem a dossziét”
A kézműves szerint az új városi szabályzat rendkívül terjedelmes dokumentációt követel meg, ráadásul olyan iratokat is kérnek, amelyek az ő esetében nem értelmezhetők. Egyesületen keresztül dolgozik, ezért például a kereskedelmi nyilvántartásból származó bizonyítványra nincs szüksége, más előírások pedig – mint a munkaruháról készített fénykép – szerinte inkább az ételárusokra vonatkoznak.
– fogalmazott.
Pázmán Ida szerint a probléma túlmutat a saját esetén. Úgy látja, a helyi kézművesek egy része már eleve nem jelentkezik a nagyváradi rendezvényekre,
A vásárokon a kézműveseknek ugyanúgy meg kell küzdeniük az árusítóhelyekért, mint a kereskedőknek, miközben egészen más feltételekkel dolgoznak.
Korábban írtuk
Saját tapasztalatai szerint egy háromnapos vásár részvételi költsége a kiinduló díjakkal számolva elérheti a 2500 lejt. A napi 250 lejes, áfa nélkül értendő helypénzhez jön még 500 lej a faház felállításáért, valamint az 1000 lej kaució, amelyet be kell fizetni, de ezt az összeget a rendezvény után visszafizetik, ha a bódé nem sérül meg. A helyeket ráadásul egyes rendezvényeken licittel osztják ki, így a végleges összeg ennél jóval magasabb is lehet. Pázmán Ida szerint egy karácsonyi vásáron a napi licitdíj akár a 800 lejt is elérheti.
– fogalmazott.
A helyben készített kézműves termékeknek kellene nagyobb teret biztosítani
Ez jelenti a másik komoly problémát. Mint Pázmán Ida fogalmazott, külföldön egy kézműves már fél évvel a fesztivál előtt megtudja, hogy részt fog-e venni azon az eseményen vagy sem,
Nagyváradon volt rá példa, hogy három nappal a rendezvény előtt kapott értesítést arról, hogy részt vehet árusként a karácsonyi vásáron. Az ilyen elképesztően szűk határidők szintén a kereskedőknek kedveznek a kézművesekkel szemben – érvelt. Mint mondta, van egy kézműveseknek járó 30 százalékos kedvezmény, de szerinte ez önmagában nem elég, mert a vásárok szervezésekor nem a legtöbbet fizető árusokat kellene előnyben részesíteni, hanem
Példaként Szatmárnémetit említette, ahol a „szatmári termék” kezdeményezés keretében összefogják a helyi kézműveseket és termelőket, és bevonják őket a vásárokba. Szerinte Nagyváradon is hasonló, meghívásos rendszerre lenne szükség, amelyben előzetesen kiválasztják a minőségi termékeket kínáló mestereket. Elmondása szerint korábban felajánlotta az APTOR-nak, hogy díjmentesen segít ilyen vásárok megszervezésében, de az ötletét elutasították.
Korábban írtuk
Adminisztratív hiba is történhetett
Másképp látja a helyzetet Alexandru Chira, aki a cikk készültekor még az APTOR igazgatójaként nyilatkozott szerkesztőségünknek, időközben azonban lemondott tisztségéről – erről bővebben itt olvashatnak.
Chira úgy fogalmazott: nem ismeri részleteiben Pázmán Ida ügyét, ezért előbb ellenőriznie kell a dokumentációt és az elbírálás körülményeit. Nem zárta ki, hogy adminisztratív hiba történhetett.
– mondta Chira, aki visszautasította azt az állítást, hogy a helyi kézműveseknek ne lenne helyük a nagyváradi rendezvényeken. Felhívta a figyelmet arra, hogy
A FestiFallon a népi kézművesek a Nagyvásártéren (December 1. park) és a Mihai Eminescu-szobor közelében árusíthattak, és a jelentkezők közül mindenki kapott helyet.
Alexandru Chira szerint a rendezvényeken nyilvános felhívás alapján fogadják a jelentkezéseket,
Hozzátette, hogy a helyi termelők támogatása nem korlátozódik a FestiFallra. Az APTOR a mozgópiacok, a gyermeknapi rendezvények, a kézműves foglalkozások és a középkori fesztivál szervezésében is részt vesz, a mozgópiacokon pedig jelképes részvételi díjakat alkalmaznak.
Az igazgató arra is kitért, hogy a helyek száma korlátozott,
Az idei FestiFall rendezvényen azonban kizárólag az ételt árusító büfékocsik helyeiért tartottak licitet, a helyi termelőknek és kézműveseknek nem kellett versenyezniük egymással – hangsúlyozta végezetül Alexandru Chira.

