– Hogyan készül karácsony ünnepére egy lelkipásztor?
– A karácsonyi ünnepkörben az ember azért egy kicsit elgondolkodik arról is, miként lép be Isten az ő életébe. Az enyémbe örömöt hozott, hiszen egy olyan családhoz kerülhettem, mely tényleg a feltétel nélküli szeretetet ajándékozta nekem. Megtapasztalhattam, mit jelent az, ha lehetőséget kap egy ember az életben. Sajnos sokan vannak olyanok, akik kénytelenek az utcán tölteni a karácsonyt, magukra hagyatva. Mennyivel más az, ha a Jóisten küld valakit – esetemben az anyukámat –, aki egész más élethelyzetet tud biztosítani!
– Ottó atyát a szülőanyja csecsemőként a kórházban hagyta. Hároméves koráig egy családnál nevelkedett, amikor – mondhatni dickensi fordulatként – betoppant az életébe az az asszony, akit anyukámnak nevez mind a mai napig. Kérem, meséljen erről, hogyan is történt?
– Anyukámnak elég nehéz volt az élete, tíz gyermekkel. Az első férje meghalt, és egyedül maradt egy elég kicsi házban velük. Nem tudott dolgozni, és arra kényszerült, hogy otthonba adja a gyermekei egy részét. De ez nem olyan árvaház volt, ahol a szülők teljesen lemondanak a gyermekeikről, hanem olyan típusú, ahol csupán az iskola ideje alatt tartózkodnak, a vakációban hazamennek. Ez idő tájt ismerkedett meg apukámmal, a második férjével, akitől megszületett a tizenegyedik gyermeke. Képzelje csak el: egy ötvenöt év körüli asszonynak, aki már megjárta a hadak útját, átélte a poklot poklát, biztosan nem az a legelső gondolata, hogy magához kellene vegyen még egy tizenkettediket is. És mi volt az esélye annak, hogy pont abban a pillanatban, amikor elment tejért ahhoz a családhoz, ahol hároméves koromig nevelkedtem, én odaszaladjak hozzá, átöljem, és arra kérjem őt: a tej helyett engem vigyen magával?
– Tizenkettedik gyermekének, ami egy bibliai szám. Lehet, hogy a Jóistennek már akkor dolga volt önnel?
– Igen, jó a kérdésfelvetése, én is úgy vélem, hogy a Jóisten küldte őt. Feladatot kapott anyukám tőle, hogy engem magához vegyen. Lehetőséget teremtsen nekem még akkor is, ha továbbra is szegény körülmények közt éltünk, hiszen nem kapott túl sok pénzt az államtól utánam. És egy küldetés volt számára az is, hogy amikor én elbizonytalanodtam, vagy elkeseredtem, mert senki se hitt bennem, akkor ő biztasson és megerősítsen a hitemben. Rengeteg példát tudnék sorolni erre.
– Mikor vált világossá az, hogy önből pap kell legyen?
– Óvodás voltam, amikor az óvó néni egy szerepjátékban azzal bízott meg, hogy én legyek a pap. De akkor még csak kicsi gyermek voltam. Igazából akkor kezdtem hivatásként gondolni a papi szolgálatra, amikor templomba vittek. Megragadott Pálfi János plébános atya „stílusa”, ahogyan tett-vett, járkált az oltárnál. Alig vártam, hogy hazafussak, és otthon a csűrben, vagy máshol én is pap bácsi „lehessek”. Lassan kezdtem ráeszmélni, hogy én pap kell legyek… Igen ám, de a körülöttem levő emberek ezt nem díjazták. Jöttek a bonyodalmak, mert nem hitték el azt, hogy egy cigányból pap lehet.
– Miért tartották ezt annyira furcsának?
– Talán az előítéletek miatt történt mindez. Szegények is voltunk, és nekem, mint cigánynak, már kijelölték előre a helyemet a többségi társadalomban. Ami engem mindig letört. Próbáltam ezért hazudni, letagadni azt, hogy pap akarok lenni. Még Istent is kérdőre vontam: miért pont ez a terve velem? Nem látja, hogy mindenki kinevet? Egyik ilyen alkalommal szomorúan meséltem anyukámnak, hogy semmi sem érdekel, nem akarok pap lenni. Ő volt az első az életemben, aki azt mondta:
Ezért fontos az, hogy egy szülő higgyen abban, hogy a gyermeke álma megvalósulhat, még akkor is, ha sok nehézséget kell leküzdenie. Anyukám is mondhatta volna azt:
De nem, ő nem így tett, nem ezt tanácsolta. Gondoljon csak bele, ennek az asszonynak mekkora hite kellett hogy legyen!
– Úgy vélem, a pappá szentelése igazán különleges élmény lehetett mindezek miatt…
– Így van! Anyukámnak az volt a kívánsága, hogy még megélje az én pappá szentelésemet. 2019-ben, amikor a koronavírus-járvány megérkezett, az előtte való napokban kórházba került. Nagybeteg volt, hívtak, hogy vége. A gépek tartották életben, imádkoztunk érte. Végül kikerült a kórházból, engem 2020-ban pappá szenteltek, és anyukám csak két évre rá, 2022- ben hunyt el. Úgy ült, mint most ön előttem, és azt mondta: nekem nincs semmi bajom, jól vagyok. Persze mi tudtuk, hogy mi a helyzet, hogy nincs már sok ideje hátra, hiszen rög keletkezett az agyában. Megmutatkozott azonban ismét, hogy milyen hatalmas a Jóisten kegyelme: anyukám meghalhatott volna 2019-ben, mégis csak 2022-ben hívta őt magához az Úr. Mekkora ajándék lehetett neki, hogy még megélhette azt, hogy a legkisebb gyermeke életét is rendeződni látta!
– Amellett, hogy segédlelkész Csíkszentkirályon, cigánypasztorációt is végez. Mit kell ezen érteni?
– A legfontosabb része az, hogy a cigányok nyelve és hagyományai szerint hirdessük az igét. Minden népcsoportnak vagy nemzetnek Isten igéjét olyan nyelven kell továbbítani, hogy értse. Persze, társadalmi szempontból is próbáljuk őket felzárkóztatni, illetve ott lenni a hívek mellett, de amikor konkrét cigánypasztorációról van szó, akkor arról beszélünk, hogy Isten üzenetének az átadása, a szentségek kiszolgáltatása, a hittanórák és bármi egyéb az ő saját kultúrájuk szerint történjen. Egy székely magyar embernek ugyanis teljesen más a temperamentuma, a mentalitása, a hozzáállása a dolgokhoz. A cigánypasztoráció ugyanakkor tehát egy híd is a cigány és a többségi társadalom között. Egyfajta érzékenyítés, oda-vissza alapon amúgy, hogy a szépet és a jót tudjuk kihangosítani.
– Gazdasági kifejezéssel élve: rendben van, ez a kínálat az egyház részéről, de mennyire van rá kereslet?
– Hála Istennek, van. Az alcsíki főesperesi kerületben vagyok cigánypasztorációs lelkész, nyolc település tartozik hozzám. Öt év alatt több mint kétszáz keresztelőnk volt, több tucat első áldozás, több mint harminc bérmálás. Úgy látom, nagyon nyitottak a cigányok erre. Ma már nem azért hívnak fel telefonon, hogy „adjon valamit!”, hanem azért, hogy „kérem, keresztelje meg a gyermekemet!”
– Jubileumi szentévet zár a római katolikus egyház. Hogy tekint vissza az elmúlt hónapokra?
– A remény évében egy egyházmegyei lelki napot tartottunk Csíksomlyón, ahol több száz cigány ember vett részt a programon. Ez volt a legfontosabb, együtt tudtunk ünnepelni. Ebből a nagyböjti lelki napból szeretnénk hagyományt teremteni, mindig valamilyen téma köré csoportosítani. Jövőre a keresztség éve lesz, szándékaink szerint pár cigány gyermeket a püspök atya keresztelne meg.
– Nemrég a Highlights of Hungary-díjban részesült, gratulálok! Mit érzett, amikor megtudta, hogy önnek ítélték?
– A díj felelősséggel is jár: példát statuálni, fénynek lenni az emberek életében. Erről könnyű beszélni, de nehezebb megvalósítani gyarló, bűnös emberként.
– Hol látja magát húsz-harminc év múlva, mivel lenne elégedett?
– Hát én azt mondanám, hogy mindenképp maradjak a helyemen. Ne felejtsem el azt, honnan indultam. Harminc év múlva se legyek egy öntelt, nagyképű, önmagától elszállt ember. Örvendenék annak – illetve remélem, hogy erre nem kell harminc évet várni –, ha az egész Gyulafehérvári Főegyházmegyében a cigánypasztorációs munkát átfogóan tudnánk művelni. Sőt, még Nagyváradra is áthívnának: gyertek, csináljatok itt is valamit! Ez a legnagyobb vágyam, ez lenne a legfőbb célom.
Inspiráló történetek
Idén is a nagyközönség szavazhatta meg a legnépszerűbbeket a Highlights of Hungary által bemutatott 25 kiemelkedő magyar teljesítmény közül. A jelentős hagyományokkal rendelkező társadalmi díj mögött álló nonprofit kezdeményezés missziója, hogy szélesebb körben is megismertesse a jelenkor kiemelkedő magyar teljesítményeit, a pozitív és inspiráló példákat. A díj különlegessége, hogy kivételes, ugyanakkor hétköznapi példaképek értékteremtő és másokat is cselekvésre serkentő történeteire hívja fel a figyelmet – legyen szó művészetekről, tudományról, sportról vagy éppen egyes egyetemi képzésekről, fenntarthatósági megoldásokról, a hagyományőrzés egyedi formáiról, táplálkozástudományi vagy esélyegyenlőségi kezdeményezésekről, írják közleményükben a szervezők. Idén két erdélyi személy is a jelöltek között volt: Kalányos Ottó, illetve Varga Csaba nagyváradi építész és hegymászó. A jellemzés szerint „Kalányos Ottó Csíkszentkirály segédlelkészeként nemcsak a szószékről hirdeti az evangéliumot, hanem saját életével is tanúságot tesz a bizalom és az elfogadás erejéről. Idén megjelent, Ha te pap leszel, én pápa! című könyvével is a feltétel nélküli szeretet és elfogadás erejére, a szülői támogatás fontosságára hívja fel a figyelmet.”
Dance
