Ciucur Losonczi Antonius
Nacsádiné Csuka Melinda református lelkész köszöntője után Szabó Ervin váradolaszi római katolikus plébános osztotta meg igei gondolatait az ünneplőkkel. Egy személyes történet elmesélésével érzékeltette azt, milyen bölcs volt Isten, hogy kisdedként érkezett hozzánk, egy csecsemőt ugyanis mindenki szeret és senki sem fél tőle. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet a tisztelendő, hogy ha az Úr dicsősége ragyogja be az életünket, akkor képesek vagyunk arra, hogy megbocsátsunk azoknak, akikre haragszunk, és a közelgő karácsony kitűnő lehetőséget kínál erre is.
A továbbiakban a két gyülekezet – a református és a római katolikus – kórusa szolgált egymást követően, amire a szervezők szerint még nem volt példa a Körös-parti kálvinista templomban. A Barátok temploma Bihari Sándor kórusát Kiss Géza Lóránd kántor-karnagy vezette és kísérte orgonán, szavalatokkal közreműködött Molnár Júlia, a Szigligeti Színház művésze. Felcsendült Halmos László h-moll miséje, Lambiotti Ave Maria és Ludwig van Beethoven Isten dicsősége című szerzeménye. A reformátusok Béczy Ernő kórusát Jakó Sándor kántor kísérte orgonán, a házigazdák az Új világosság jelenék, ó, tévelygés csendesedék; a Csillagoknak teremtője és híveknek fényessége; a Küldé az Úr Isten hűséges szolgáját; és A sötétség szűnni kezd már című énekekkel készültek.
A tartalmas és lelkiekben gazdag találkozó szeretetvendégséggel ért véget a Lorántffy Központ alagsorában.