Bihari Napló
Karénekkel, zenés áhítattal zárult a kántorképző tanfolyam
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület XVI. Kántorképző Tanfolyamának zárókoncertjére került sor augusztus 5-én, pénteken 18 órai kezdettel a nagyvárad-újvárosi református templomban, zenés áhítat keretében. Fellépett a képző közös tanár-diák kórusa, igét hirdetett Herdeán Gyöngyi várad-újvárosi lelkipásztor.

Tóth Gábor

Július utolsó két, illetve augusztus első hetében zajlott a sokéves hagyományú, immár 16. alkalommal megrendezett KREK kántorképző tanfolyam, melynek a Nagyvárad-Újvárosi Református Egyházközség adott otthont. Az intenzív háromhetes képzésre ezúttal 18-an jelentkeztek az egyházkerület számos pontjáról, ill. azon kívülről is, Várad mellett Dél-Bihar, Hegyköz, Érmellék, Szilágy, Máramaros, Kolozsvár vidékéről, köztük szolgálatban aktív kántorok és évről-évre visszatérő hallgatók is. A tanórák, gyakorlatok, egyházi szolgálatok mellett számos szakmai-közösségi program is várta a jelentkezőket, akik nemcsak egyénileg fejlődhettek, de egyben csapattá is kovácsolódtak az itt töltött idő alatt. Ezt mutatja jól az a közös kántorképzős kórus is, mely most szolgálatát tette igazán nagyszerű összhangban. Az énekkart a képzősök közül Hermán Szilárd, Istoc Karolina, Lovász Nagy Angéla, Pocsveiler Zsófia, Bodi Mátyás, Sághi Csilla is vezényelte, valamint Marczi Ernő, a képző vendégoktatója, a Mezőtúri Református Kollégium tanára, mint megtudtuk, fáradhatatlan alapembere, fő kovásza, aki a hetek folyamán orgonát, karvezetést, szolfézst is tanított. További tanárok voltak: Garai Zsolt orgonaművész (orgona, orgonaismeret), Nagy Judit Noémi (zenetörténet, ének), Pop György és Jakó Sándor (orgona, ének, énekgyakorlás), Orosz Otília Valéria (orgona, ének, himnológia).

A kórus műsorában megszólalt: Hajnalórán lelkem ébred (ismeretlen szerző), Pásztorokkal vagyok útban (August Riche), Messiásunk született és Dicsérd, Sion megváltódat (Draskóczy László), Ó, irgalmas Isten (Bácsi Zoltán László), Nosza, Istenfélő szent hívek (Kodály Zoltán 33. zsoltár biciniuma), Mind jöjjetek, örvendjetek (Berkesi Sándor), Dona nobis pacem (Mary Donnelly), Zúgj, Jordán (spirituálé, a tanárok öttagú kamarakórusával), Győzelmet vettél (Händel).

Hangszeres közreműködők voltak: Hermán Szilárd (orgona), Krasznai Noémi (blockfölte), Bodi Gréta (fuvola), Bodi Mátyás (orgona), Marczi Ernő, Pop György (elektromos zongora), Márkus Zoltán (koboz). Elhangzott továbbá az áhítaton a 165. dicséret (Uram Isten, siess), a 250. (Isten élő lelke, jöjj), záróénekként pedig a 285. (Már nyugosznak a völgyek). Orgona pre- és posztlúdiumként szólt: Gárdonyi Zoltán-korálpartita „Jézusom, ki árva lelkem” (ea.: Hermán Sz.), illetve egy Domenico Zipoli-versetto (Bodi M.).

Herdeán Gyöngyi lelkész az alkalomra három igeolvasást választott az énekek közötti pillérekként: 118. zsoltár, 24–29. „Ez az a nap amelyet az Úr elrendelt...”, Hóseás próféta könyve 6, 1–6. „Jöjjetek, térjünk meg az Úrhoz...”, János evangéliuma 1, 1–14., „Kezdetben volt az Ige…” A kántorképzőről röviden Orosz Otília Valéria tanárnő beszámolója hangzott el, majd az oklevelek ünnepélyes átadása következett.

Az igehirdetés és ima az igen lényeges szakmai alázattal megszólaló énekszolgálattal összefonódva hívta az Urat, kérte áldását egyúttal az igen lényeges jeles ünnepi eseményre, másfelől, ami még fontosabb, a gyülekezeteikbe innen hazatérő kántorok itt tanultak alapján is minőségibb közösségépítő, -formáló munkásságára.

Megközelítőleg negyven érdeklődő kísérte figyelemmel a péntek délutáni egyórás zenés áhítatot az újvárosi református templomban, amin hagyományosan taps nem szólt a fellépőknek, mert: Soli Deo gloria (Egyedül Istené a dicsőség).

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben