Bihari Napló
Kerítéssel próbálják elejét venni a további tragédiáknak
Miután meghalt egy tizennégy éves fiatal, a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal kerítéssel lezárja a gyorsforgalmi útnak a Piatra Craiului utca feletti felüljáróján a szalagkorlát mögötti részt.

BN-összeállítás

A csarnóházi illetőségű fiú június 17-én esett le biciklijével a felüljáróról, mert a korlát mögötti szűk részen próbált meg kerekezni. A zuhanás végzetes volt, a SMURD gyorsmentők már nem tudták megmenteni az életét. Noha a tragédia még június közepén történt, a helyi hatóságok legalább egy hétig semmilyen intézkedést nem hoztak, és csak a polgári bejelentések és a sajtó kérdezősködései nyomán szánja el magát a váradi polgármesteri hivatal arra, hogy kerítést helyezzen el a korlát mögötti részre. Az önkormányzat reakciójának hiányára egy felháborodott váradi polgár hívta fel a figyelmet, aki az Oradea City Report applikáción ezt írta: „Mintha nem lenne elég, hogy egy gyerek meghalt, mert leesett a hídról (nem beszélve arról, hogy tervezési, kivitelezési és átvételi hiba is történt), n+1 nappal a baleset után senki sem volt képes észrevenni a veszélyt és elrendelni a járda lezárását a kolostortól az állomás felé vezető úton. Mire várnak még, hogy egy másik gyerek is leessen?” Ennek hatására már lépett a polgármesteri hivatal is. A Bihoreanul hetilapnak válaszolva Marcel Dragoş alpolgármester elmondta, hogy a város közlekedési bizottságának ülésén döntöttek arról, hogy egy kerítést helyeznek ki arra a veszélyes szakaszra. Az alpolgármester egyébként felhívta a figyelmet arra, hogy az említett útszakaszon a vasúti főpályaudvar felé tartó irányban a gyalogos forgalom az út bal oldalán zajlik, a jobb oldalon a szalagkorlát mögött nincs járda, hanem csak egy szűk rész, amelyen amúgy is tilos a közlekedés. „Megrendelünk a műszaki igazgatóságtól egy kerítést, amit a felüljáró előtt az út jobb oldalán állítanak majd fel, hogy ilyen balesetek többé ne fordulhassanak elő” – tette hozzá az elöljáró.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben