P. Nagy Noémi
Jövő hétfőn kezdődik az új tanév Bihar megye valamennyi tanintézményében. Az utolsó hetekben mindenhol a végső simításokat végzik el, hogy tiszta, rendezett termekben fogadják a diákokat. Nincs ez másként a váradi Mihai Eminescu Főgimnáziumban sem, ahol idén is három magyar tagozatos kilencedik osztályt indítanak: egy filológia–intenzív angol, egy matematika-informatika–intenzív informatika és egy természettudományok profilút. Mindhárom esetében már az első számítógépes elosztásnál beteltek a helyek – mondta el Ágoston-Palkó Emese aligazgató. Hozzátette, hogy minimális változások történtek a tanári karban, két új kolléga kezd az új tanévben az iskolában.
Az elmúlt időszakban, ahol szükségesek voltak, elvégezték a kisebb javításokat, előkészítették az osztályokat, átvizsgálták a székeket, a padokat, az ablakokat. A júliusi viharban kitört ablakokat már kicserélték, de a vihar utáni további károk javítását a polgármesteri hivatal végzi el. Ezek egy része befejeződik a tanévkezdésre, de például a megsérült tetőt nem sikerült időben megjavítani. Emiatt a második emeleten beázott néhány osztály, ezeket a termeket nem lehet majd egy ideig használni, de ez nem fog fennakadást okozni, minden osztálynak lesz terme. Az iskola teljes felújítására még mindig várni kell. A munkálatok megkezdésének időpontját eddig még nem közölték az iskola vezetőségével, így nem valószínű, hogy ebben a kalendarisztikus évben elkezdődne a felújítás – nyilatkozta az aligazgató.
Nemcsak a tanulásról szól az Eminescuba járó diákok élete, hiszen több iskolán belüli szakkörön és iskolán kívüli tevékenységeken is részt vehetnek. Az oktatási intézmény diáktanácsa a tanév elején bevezeti a kilencedikes diákokat az iskola életébe, ősszel lesz majd a gólyabál és a gólyatábor is – tudtuk meg az aligazgatótól. Ezeken kívül több szakkör is működik: az informatikakatedra robotika szakköre közösen működik a román tagozattal és van informatika szakkör is. Továbbá nagy hangsúlyt fektetnek a havi rendszerességgel megjelenő iskolaújság, az EMIshake szerkesztésére is.
Tanévszerkezet
A 2023/2024-es tanév szeptember 11-én kezdődik, a tavalyi évhez hasonlóan a félévek helyett modulokra osztott tanítási időszakok lesznek. Az első modul október 27-ig tart, amit egy egyhetes vakáció követ október 28.–november 5. között. A második modul november 6.–december 22. között zajlik, a karácsonyi vakáció december 23.–január 7. között esedékes. A harmadik és negyedik modul a január 8.–április 26. között időszakot öleli fel, februárban a megyei tanfelügyelőségek maguk döntik el az egyhetes vakáció időpontját. A negyedik modult a tavaszi vakáció zárja április 27.–május 7. között. Az utolsó, ötödik modul május 8.–június 21. között lesz, a 2023-as nyári vakáció pedig június 22-től szeptember 8-ig tart. Ágoston-Palkó Emese elmondta, hogy az elmúlt év tapasztalatát alapul véve ez a rendszer jobbnak tűnik, hiszen hat-hét hetente van vakáció, ez a diákoknak és a tanároknak is jobb. A tanévnyitó az Eminescu főgimnáziumban szeptember 11-én, hétfőn 9 órától kezdődik. Ekkor a kezdő osztályok gyűlnek össze az iskola udvarán, a többi osztály pedig kicsit később, saját termeikben találkoznak az osztályfőnökökkel. A diákoknak is üzent az aligazgató: „Remélem, hogy a nyári vakáció után diákjaink hamar belerázódnak a tanulásba, és remélem, olyan szeretettel jönnek az iskolába, amilyen szeretettel mi várjuk az új és visszatérő tanulóinkat” – fogalmazott Ágoston-Palkó Emese.