Két hónapja kerülgetik az úthibákat az autósok a borsi határnál | FOTÓGALÉRIA!
Két hónapja kerülgetik az úthibákat az autósok a borsi határnál | FOTÓGALÉRIA!

Fotó: Bihari Napló

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Két hónapja várnak helyreállításra a Nagyváradot a korábbi Bors I határátkelővel összekötő országút több ponton felmart szakaszai, amelyek miatt az autósoknak mindkét menetirányban terelésekkel kell számolniuk. Az útkezelő elismerte a munkálatok elhúzódását, és november közepére ígéri az aszfaltozást.

A hetek óta befejezetlen útjavításokra és az ebből adódó közlekedési veszélyekre hívták fel a figyelmet az ingázók és a helyiek a közösségi média felületein a Bihoreanul cikke szerint.

A Bihari Napló november 7-i helyszíni szemléje során is meggyőződött arról, hogy az 1-es országúton, Bors település jelzőlámpás kijáratától a korábbi határátkelőig, mintegy másfél kilométeres szakaszon több helyen felmarták az útburkolatot, a helyreállítás azonban elmaradt.

Fotó: Bihari Napló

A problémás részek mindkét menetirányra jellemzőek, többek között a töltőállomások környékén, és bár a felmarások nem összefüggőek,

több helyen a jobb oldali forgalmi sáv jelentős részét elfoglalják.

A munkaterületeket piros-sárga terelőtáblákkal és kötelező haladási irányt jelző táblákkal határolták el.

Sötétben különösen veszélyesek

A Bihoreanulnak nyilatkozó, Biharkeresztesen élő, Nagyváradra naponta ingázó autós szerint

az úthibák már körülbelül két hónapja változatlan állapotban vannak,

és egyes helyeken a két menetirányban egymással párhuzamosan, mintegy 30 méter hosszan marták fel az aszfaltot. A régi burkolat és a kimart részek között 7–8 centiméteres szintkülönbség is lehet, ami figyelmetlen vezetés esetén komoly károkat okozhat a járművekben.

Fotó: Bihari Napló

Az ingázó arra is figyelmeztetett, hogy a mélyedések este és éjszaka különösen nehezen észlelhetők, mert a közvilágítás nem mindig működik, a hosszú ideje kihelyezett jelzőeszközök pedig elszennyeződtek.

A Bihari Napló nappali helyszíni szemléjén a terelések jól láthatók voltak, a felmart útfelületek és az ép burkolat közötti éles határvonalak azonban egyértelműen jelezték, hogy a közlekedés fokozott figyelmet igényel.

November közepére ígérik a javítást

A Bihoreanul megkeresésére Traian Bulzan, a nagyváradi országútkezelő részleg vezetője elismerte, hogy az ősz elején megkezdett karbantartási munkálatok során felmart útszakaszokat nem aszfaltozták vissza. Elmondása szerint a munkálatokat saját kivitelezésben végezték, az aszfaltozáshoz szükséges berendezés azonban meghibásodott, és várhatóan november 9-ig javítják meg.

Ez ugyanakkor nem ad teljes magyarázatot arra, miért maradtak a felmart útfelületek közel két hónapon keresztül helyreállítás nélkül.

A képre kattintva fotógaléria tekinthető meg.

Fotó: Bihari Napló

Bulzan vállalta a felelősséget a kialakult helyzetért, és ígéretet tett arra, hogy november 9. és 15. között valamennyi érintett útszakaszt leaszfaltozzák, megszüntetve ezzel a Nagyvárad és a magyar határ között közlekedő autósoknak hetek óta kellemetlenséget okozó akadályokat.

Korábban írtuk

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben