Ciucur Losonczi Antonius

– Mit kell tudni a Mandala Dalszínházról, és milyen múltra tekint vissza az RMDSZ-szel való együttműködés?

Bódis Gábor: A Mandala Dalszínház az idén immár 31. éve szervezi meg Nyíregyházán a Mandala Nyár elnevezésű rendezvénysorozatot. Ez gyakorlatilag egy nyári színházi fesztivál, melyre a saját előadásainkon kívül vendégművészeket, illetve színtársulatokat hívunk meg. Ennek tehát régi hagyománya van nálunk. Amikor pedig Nagyvárad kerül szóba, akkor mindig Szabó Ödönnek, az RMDSZ Bihar megyei szervezete ügyvezető elnökének a nevét emeljük ki, hiszen vele van egy nagyon régi munka-, sőt ezen túl, baráti kapcsolatunk. Sok közös rendezvényünk volt itt Váradon, s hosszú évek találkozásai, beszélgetései nyomán fogalmazódott meg az a gondolat, hogy jó lenne Váradon is szervezni nyaranta egy színházi fesztivált. Alapító-igazgatónkkal, néhai Dobos Lászlóval kezdődtek el a tárgyalások, akkor még zajlottak a felújítási munkálatok a várban, s lett aztán kialakítva a helyszín, amit egyelőre csak én Bástya-színpadnak hívok, hátha egyszer majd közösen sikerül erre átkeresztelnünk… Az előzményekhez tartozik még, hogy több darabunkat, például az István, a királyt és az Egri csillagokat is a vársáncban játszottuk korábban. De ezek kifejezetten a Mandala Dalszínház saját előadásai voltak. Aztán amikor elkészült a szabadtéri színpad, jött az ötlet, hogy itt lehetne megrendezni a nyári színházi fesztivált. Már eleve arra törekedtünk, hogy ide ne csak saját előadásokat, hanem vendégprodukciókat is elhozzunk. Elsősorban persze azokat a színtársulatokat, melyek Nyíregyházán is fellépnek az adott évadon belül. Ennek nyilván praktikus okai is vannak, hiszen, ha egyszer elindul egy utazó társulat, akkor mindkét városba el tud menni. Ugyanakkor költségkímélő is, hiszen nem egy, hanem két előadást kötünk le, és hát izgalmas is.

– És közben a pandémia is közbeszólt az évek folyamán…

– Igen, így van, ezért valójában tizenhárom éves múltra tekint vissza a váradi fesztivál, mivel két év kényszerűen kimaradt. Rengeteg bonyodalommal járt volna, a határátlépéssel kezdve, hiszen rengeteg korlátozó intézkedés volt érvényben. És ami a legfontosabb, nem tehettük kockára a nézőink egészségét sem, mert számunkra ők a legfontosabbak.

– Bár a közönség csak annyit észlel, hogy van egy beharangozó sajtótájékoztató, s aztán néhány hét múlva kezdődik a fesztivál, azért valószínűleg komoly háttérmunka folyik. Mekkora „befektetést” igényel ez a szervezők részéről?

– Olyannyira nem könnyű munka, hogy több esetben is előfordult, hogy nem az eső, hanem technikai okok miatt került a beltérbe egy-egy előadás. Sajnos ezen a nyáron is így alakult, hiszen az Ölelj át! előadást a kőszínház épületében lehet majd megtekinteni. A díszlet egyszerűen nem fér el a szabadtéri színpadon, s már eleve csúszva indult az egész szervezés, illetve egyeztetés. Ennek oka, hogy most először sikerült pályázati úton támogatáshoz jutnunk Magyarországon, a Kulturális és Innovációs Minisztériumtól. Az eredményhirdetésre azonban alig egy hónapja került sor, és ez befolyásolta azt, hogy kik legyenek a végleges meghívottak. De örömmel jelenthetjük ki, hogy nyertünk.

– Jól érzékelem, hogy tudatosan szórakoztatóbb, könnyedebb jellegű produkciókkal készülnek inkább az utóbbi években?

– A nyár a szórakoztató jellegű produkciókról szól. És bár kimondjuk azt a szókapcsolatot, hogy szórakoztató színház, ez nem jelenti azt, hogy ledegradáljuk az előadást. Ez egy műfaji meghatározást jelöl, zenés darabokat, vígjátékokat, musicaleket, operetteket, rockoperákat. Ezek illenek úgymond feltüntetve lenni a nyári színházi kínálatban. De ezeket a műfajokat is lehet igényesen és igénytelenül művelni. Mivel mi kvázi egyfajta művészeti vezetői vagyunk a nagyváradi fesztiválnak, az igényes szórakoztatásra törekszünk.

– Az idén az egyik visszatérő vendég Mikó István…

– Mikó István és a Mandala Dalszínház kapcsolata legalább 7–8 évre nyúlik vissza. Egyrészt rendez a társulatunknál, másfelől pedig kisebb és nagyobb főszerepeket is játszik nálunk. Egy évadon belül szinte heti kapcsolatban állunk, hiszen mindig van előadásunk valamerre. Az anyaszínháza nem mi vagyunk, de általában több, éppen futó darabban együttműködünk. A Charley nénjét is ő rendezte, s az ezredes szerepét játssza egyébként benne.

Kovács Attila: Elárulnék egy kulisszatitkot, ha már itt tartunk. Az angol Brandon Thomas Charley nénje című darabja minden színházi rekordot megdöntött már. Az 1892-es londoni, szilveszteri ősbemutatója óta nem telt el egyetlen nap, hogy a világ színházai közül valamelyikben ne játszották volna. Pesten először 1897-ben mutatták be a darabot, majd 1928-ban, Csortos Gyulával a főszerepben újították fel. 1970-ben Aldobolyi Nagy György új, fülbemászó, napi slágerként dúdolható betétdalokat komponált a műhöz, melyek dalszövegeit a szintén zseniális Szenes Iván írta. Aldobolyi Nagy Györgytől is elkértük természetesen a jogokat, és olyan jó kapcsolatba kerültünk vele, hogy már megvolt a bemutatónk tavaly, amikor felhívott minket, hogy látogassunk el hozzá, mert szeretne adni nekünk valamit. S ez a valami több valami is volt. A darab elején „játszik” egy táska, egy kis utazótáska. Ez Aldobolyi Nagy György saját táskája, amit ideadott nekünk az előadásra, s az az érdekessége, hogy az eredeti bemutatón, a hetvenes években ezt a táskát használta Bodrogi Gyula, de Aldobolyi mint színháztörténeti ereklyét megtartotta. Emellett pedig még ideadott nekünk három pár női kesztyűt is, melyeket szintén az eredeti zenés bemutatón használtak.