Szeptember 5-én, szombaton ismét szórakozni hívnak kicsiket és nagyokat egyaránt, ezúttal a Garasos híd és a Szent László híd közötti Körös-parti övezetbe, egy kellemes nyárzáró, vagy ha úgy tetszik, iskolaváró családi rendezvényre.
Azt ezt beharangozó sajtótájékoztatón Pető Dalma, az Ovisuli Egyesület elnöke elmondta, hogy immár negyedik alkalommal szervezik meg az eseményt. Még a Covid előtt találták ki, és első két ízben a Szilvás volt a helyszín. De úgy érzékelték, hogy oda inkább napozni, fürödni mennek az emberek, illetve nehezebben is megközelíthető, ezért a világjárvány lecsengése után, 2024-ben már a városközpontban, a fenti sétányon tartották meg az összejövetelt, ott, ahol a Festum Varadinum idején a BorPart szokott zajlani. Idén pedig még közelebb húzódnak a folyóhoz, így ténylegesen Körös-parti lesz a parti.

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius
Botházy Nándor, az RMDSZ nagyváradi szervezetének ügyvezető elnökétől megtudtuk, hogy a „kapunyitásra” 15 órakor kerül sor, majd 16 órától egymást követik a programok.
Az első fellépők a Művészeti Líceum diákjai, Lukács Annamária zenetanárnő tanítványai. 16.30 órától a Varga Friderika által felkészített Mystique Mazsorett tagjai lépnek fel, egyéni, duó és csoportos, mazsorett és twirling produkciókkal. 17 órától taekwon-do-bemutató a Tripa Renáta irányította Royal Kwon Sportegyesület közreműködésével. 17.30 órától a Szűcs Tímea által felkészített Sunshine Dance táncosainak lehet tapsolni. 18 órakor kezdődik Gyuri bohóc interaktív bűvészműsora, majd 19 órától a Szigligeti Színház Lilliput Társulatának A tyúk, aki soha nem adta fel című bábszínházi előadása tekinthető meg. 20 órakor már kezd besötétedni, úgyhogy alkalmassá válik a helyszín a családi mozizásra: a Székelyföldi Legendárium projekt több részét is levetítik, váradi vonatkozásokkal.
A színpadi műsorokkal párhuzamosan 15 és 20 óra között alternatív programok közül is lehet választani. 16 órától a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesülete ingyenes palacsintát készít és osztogat az igénylőknek, kézművesház működik Pázmán Ida vezetésével, és Mesekuckó a Szigligeti Színház Lilliput Társulatával.
Arcfestés és különböző játékos foglalkozások várhatók a Zabhegyezőkkel, valamint „kisautó” készítése banános kartondobozokból a Partiumi Keresztény Egyetem tanítónőképző szakos hallgatóival az esti mozizáshoz. Lesz „mentősimogató” a nagyváradi Páli Szent Vince Társaság közreműködésével, és szó esik a biztonságos közlekedésről Jakab Róberttel, a nagyváradi Keep Hope Alive Egyesület elnökével, illetve közlekedésbiztonsági szakemberekkel.
Kézműves-foglalkozásokkal készülnek a Bonitas Speciális Oktatási Központ munkatársai is, akik West, egy terápiás kutya segítségével különböző játékos, élményalapú feladatokkal várják az érdeklődőket.
Szakmai tanácsokat lehet kérni Matyi Gréta logopédustól, Köteles Ildikó pszichológustól, Kádár Hunor ügyvédtől, Szántó Ildikó gyermekvédelmi szakembertől és dr. Németh Noémi rehabilitációs szakorvostól. Egy ökosátorban Székely-Farkas Tímea környezetgazdásszal lehet találkozni, az Eco-Mountain Transylvania Egyesület képviseletében.
Történelmi előadások is elhangzanak a Pusztai Farkasok Hagyományőrző Íjászegyesület tagjainak jóvoltából, és ingyenes ugrálóvárak vehetők igénybe Pete Tamás egyéni vállalkozónak köszönhetően. Lehet majd vásárolni üdítőket, ásványvizet és falatoznivalókat is.
Szervezők a Nagyváradi RMDSZ, az Összefogás Nagyváradért Egyesület, az Ovisuli Egyesület, a Partium Alapítvány, az RMDSZ Nőszervezete, Bihar megye és Nagyvárad. Együttműködő partnerek a borsi és a bihari önkormányzatok, valamint a RER Vest. Támogató az RMDSZ Communitas Alapítványa.
Korábban írtuk

