A nagyváradi korrupcióellenes igazgatóság vádat emelt annak a cégnek az ügyintézője ellen, amely a vád szerint nem új, hanem felújított angiográfiás berendezést szállított a nagyváradi megyei kórháznak, és amelynek vételárát, 2,4 millió lejt a nagyváradi polgármesteri hivatal uniós forrásokból fizetett ki. Csakhogy uniós forrásokat nem lehet másodkézből vett berendezésekre költeni. A korrupcióellenes igazgatóság ügyészei szerint az önkormányzat képviselői nem vétkesek, mert ők nem tudták, hogy nem új berendezésről van szó.
A DNA sajtóirodája által kiadott sajtóközlemény szerint az S&T Medtech (korábban Gadagroup Romania) vállalat, valamint a vállalat ügyvezetője ellen hamis, pontatlan vagy hiányos dokumentumok vagy nyilatkozatok felhasználásával való bűncselekmény miatt emeltek vádat. A vádirat szerint 2013-ban folyamán, a „Viva Anima” egészségügyi központ projektjének megvalósítása keretében az SC S&T Medtech ügyvezetője, Octavian Constantin Netcu beszállítóként az angiográfiás orvosi berendezés beszerzésére kiírt pályázaton olyan dokumentumokat nyújtott be, amelyekben a készüléket újként tüntették fel, míg a valóságban 20-30 százalékban újrahasznosított alkatrészekből álló eszköz volt. Ez azért probléma, mert a projekt kiírási feltételei szerint csak az új berendezések költségei téríthetők meg, a használt berendezések vásárlása nem támogatható uniós pénzből. Utólag a nagyváradi városháza képviselői benyújtották ezeket a dokumentumokat a finanszírozó hatóságnak, amely így jogtalanul számolta el a berendezés értékét, 2.470.462 lejt áfa nélkül. Az ügyészek szerint a helyi hatóságok képviselői vétlenül jártak el, ugyanis nem tudták, hogy a dokumentumok hamisak. A nyomozók a sajtóközleményben azt is állítják, hogy a kár megtérítése érdekében óvintézkedéseket rendeltek el Netcu és az általa vezetett cég ellen, valamint közölték azt is, hogy a Fejlesztési, Közigazgatási és Közmunkálatokért felelős Minisztérium is belépett a perbe. Az ügy a Bihari Megyei Törvényszékhez került.
Előzmények
A Viva Anima kardiovaszkuláris intervenciós központot 2013 tavaszán hozták létre a nagyváradi megyei kórházban európai uniós forrásokból a váradi önkormányzat és a Debreceni Egyetem közös, határokon átívelő projektje alapján. A 2 millió eurós beruházás 98 százalékát uniós forrásokból állták, 36 ezer eurót pedig az önkormányzat biztosított. A projektet egy csomagban – tervezés, munkálatok és felszerelés – írták ki, és a munkát 6,4 millió lejért a Tehno Plus Medical és a VFI Madica cégek társulása nyerte el. A központot többek között egy nagy teljesítményű, az erek röntgenvizsgálatára használt géppel látták el, amelyért Nagyvárad városa 2,4 millió lejt fizetett, és amelyről néhány hónappal az átadás után kiderült, hogy valójában használt volt.
Már akkoriban felmerült a gyanú, hogy valami nem teljesen tiszta ezzel a közbeszerzéssel, ugyanis más tenderektől eltérően az angiográfiás berendezés megvásárlását nem hirdették meg a polgármesteri hivatal honlapján, és a két bukaresti céggel kötött szerződést is csak a sajtó igénylése nyomán hozták nyilvánosságra. Az önkormányzat, valamint a nyertes konzorcium képviselői tagadták, hogy tudtak volna arról, hogy a berendezés újrahasznosított alkatrészeket tartalmaz. Az ebihoreanul portál emlékeztet arra, hogy a botrány elsimítására tett kísérletként a megyei kórház vezetősége még sajtótájékoztatót is tartott, amelyen bemutatta az angiográfiás berendezés gyártója által küldött dokumentumokat, amelyekből kiderült, hogy az újrahasznosítás ösztönzésére vonatkozó uniós irányelv alapján a gyártó más berendezésekből származó felújított burkolatokat és rögzítőelemeket használt, de a berendezés lényegi elemei, azaz az elektronika újak voltak.
Az ebihoreanul megszólaltatta dr. Gheorghe Carpot, aki akkor is a megyei kórház igazgatója volt, és jelenleg is az. Ő elmondta, hogy a DNA ügyészei a városháza és a kórház képviselői ellen is nyomoztak, de felmentették őket. „A DNA ejtette a vádat ellenem, mint a kórház vezetője ellen, Mircea Mălan ellen, aki az önkormányzat alpolgármestere volt, és Marius Moș, a városháza nemzetközi finanszírozású projektek igazgatóságának vezetője ellen” – mondta Carp. Hozzátette, hogy azért zárták le a vizsgálatot ellenük, mert a berendezéssel kapcsolatos problémák a gyártó (Phillips) és a forgalmazó (Gadagroup) között merültek fel anélkül, hogy erről a kedvezményezettek tudtak volna.