A rendezvénynek február 6-án, péntek este az Emerald Étterem adott otthont, ahol már a kezdés pillanatától érezhető volt: ez az este valóban a szülőkről és az összetartozásról szól.
A szülői bál évről évre lehetőséget teremt arra, hogy a mindennapok rohanásából kilépve a szülők és pedagógusok kötetlenebb formában találkozzanak, beszélgessenek, nevessenek, és jobban megismerjék egymást.
– osztotta meg gondolatait a rendezvény házigazdája, Tripa Renáta.
Az est hivatalos részét Sele Tünde, az iskola igazgatója nyitotta meg, aki köszöntőjében örömét fejezte ki amiatt, hogy az iskola mögött egy erős, lelkes szülői közösség áll. Felidézte, hogy a tavalyi szülői bál bevételéből az iskola kórusa számára sikerült fellépőruhákat vásárolni, ennek révén immár egységes megjelenést biztosítva a gyermekeknek. Az idei bálon befolyt támogatást az iskola könyvtárának fejlesztésére, új könyvek beszerzésére fordítják, ezzel is segítve az olvasás megszerettetését és a tanulók fejlődését. Hangsúlyozta, hogy a szülők támogatása nélkülözhetetlen, hiszen a mindennapi nevelőmunka csak közösségként lehet igazán sikeres.

Fotó: Pap István
Pető Dalma, a szülőbizottság elnöke beszédében kiemelte, hogy a szülői bál a közösség összetartozását és közös felelősségvállalását jelképezi. A tombolából és a nagylelkű felajánlásokból származó bevétel hosszú távon szolgálja a gyermekek fejlődését, hiszen az iskola könyvtárának bővítését teszi lehetővé. Hozzátette: az összefogás erejét jól mutatja, hogy nemcsak a jelenlegi tanulók szülei, hanem korábban végzett diákok családjai is támogatták a rendezvényt, mert szívügyüknek tekintik az iskola jövőjét.
– tette hozzá Pető Dalma, majd a szervezőcsapattal közösen megnyitotta a bált.

Fotó: Pap István
Az est folyamán több diákcsoport is színes műsorral járult hozzá a jó hangulathoz. Fellépett a biharpüspöki épület tánccsoportja, a VI. J osztályos diáklányok, Bica Tünde testnevelő tanárnő felkészítésében. Táncprodukcióval készült a VIII. C osztály közössége is, a koreográfiát és a felkészítést Keresztes Nikolett tanuló vállalta. A legfiatalabb fellépők Alföldy Andrea tanítónő II. B osztályos diákjai voltak, akik vidám, színes zenei válogatással tették még emlékezetesebbé az estét.
A tombola idén sem maradt el: a jegyek gyorsan elfogytak, a szerencsések pedig értékes ajándékokkal és utalványokkal térhettek haza. A köszöntőket és a műsort követően kezdetét vette a hajnalig tartó tánc, amelyhez az Euphoria Show Band biztosította a talpalávalót. Az előtérben tematikus emlékfotók is készültek.

Fotó: Pap István







