Bihari Napló
Közvélemény-kutatást végez az RMDSZ nőszervezete
Jövőre fogja megalapításának 10. évfordulóját ünnepelni az RMDSZ nőszervezete, ezért közvélemény-kutatást végeznek arról, mit gondolnak a nők a szervezet eddigi tevékenységéről, illetve hogyan viszonyulnak a gyermekvállalás kérdéséhez – jelentette be a szerdán Nagyváradon tartott sajtótájékoztatóján Biró Rozália országos elnök.

Ciucur Losonczi Antonius

Biró Rozália felidézte, hogy az alapításkor is felmérték, hogy melyek a nők elvárásai. Ezen elvek mentén fogalmazták meg a szervezet célkitűzéseit, illetve ezek alapján körvonalazták az akcióterveket és a stratégiákat. Kitűnt, hogy a megkérdezettek többsége azt szeretné, ha több lehetőség adódna képzéseken és egyéb tanfolyamokon való részvételre, határozottabban lennének képviselve a nők specifikus igényei és több figyelem hárulna a család, s ezen belül a nők szerepére a társadalomban. A mostani, szeptember utolsó napjaiban indított és egy hónapon keresztül zajló online közvélemény-kutatás (felmeres.ro) 20 kérdést fog tartalmazni. Ezek egyik fele arra vonatkozik majd, hogy mit gondolnak a nők a szervezet eddigi munkájáról, a másik fele pedig azzal lesz kapcsolatos, hogy miként viszonyulnak a gyermekvállalás kérdéséhez. Arra is kíváncsiak lesznek a vizsgálatban, hogy szerintük milyen támogatásokat kellene ehhez nyújtson az állam és az önkormányzatok, hogyan befolyásolja mindez a társadalmi élet alakulását, milyen családpolitikai döntések meghozatalára volna szükség.

Szintén a nőszervezettel kapcsolatos hír, hogy a helyi vagy területi szervezetek összefogva civil entitásokkal szeptember 23-ig pályázhatnak infrastrukturális és pénzügyi támogatásra az országos szervezet költségvetéséből. Bármi lehet ugyan a téma, de prioritást élveznek az Idősbarát közösséget építünk rendezvénysorozathoz köthető pályázatok, valamint azok, melyeknek tárgya a családon belüli erőszak felszámolása. Általában 15-20 nyertes pályázat szokott lenni a hasonló kiírásoknál, Bihar megyéből 2-3, magyarázta Biró Rozália.

Arról is szó volt a sajtótájékoztatón, hogy szeptember 26-27-én Krakkóban ülésezik a Közép-Európai Kezdeményezés (KEK) kulturális bizottsága, a romániai hétfős delegációt pedig Biró Rozália vezeti a külügyi bizottság elnökeként. Ennek előzménye, hogy még márciusban tartottak egy rendkívüli gyűlést, melyen megvitatták, hogyan lehetne megmenteni az épített örökséget, a műemlékeket és a kulturális javakat a háború sújtotta Ukrajnában, s most felleltározzák, hogy az akkori elképzelésekből eddig mi valósult meg. Biró Rozália különben a Közép-Európai Kezdeményezés gazdasági bizottságának az elnöke is, ezért azt fogja javasolni, hogy ez a testület Bukarestben tartsa következő parlamenti ülésszakát, novemberben.
 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben