Liviu Andrica, a Nagyváradi Közterület-fenntartó (ADP) Zrt. vezérigazgatója az idei tervekről is beszélt a február 26-án, csütörtökön tartott évértékelő sajtótájékoztatóján. Kifejtette, hogy be szeretnék fejezni a Rulikowski temető nyilvántartásának a digitalizálását. Elmondása szerint a kataszteri felméréssel végeztek, és egy olyan különleges, Romániában úttörőnek számító szoftverprogramon dolgoznak,
Ugyanakkor ezen a térképén a rendelkezésre álló szabad sírhelyek is fel lesznek tüntetve, az új számítógépes program várhatóan 3-4 hónapon belül lesz kész, ígérte Andrica.
Azt is bejelentette az ADP vezetője, hogy az adatok digitális bevezetésével párhuzamosan
Rimler Károly néhai polgármester sírja mellé például már kitették a város zászlóját. Azt is számításba veszik, hogy a sírkövekre QR-kódokat tartalmazó tájékoztató táblákat helyezzenek ki, hogy ezeknek a leolvasásával a látogatók bővebb információkat kaphassanak ezen közszereplők életéről és tevékenységéről.
Bejárás autóval
Elhangzott továbbá az is, hogy a temető új, Ceyrat utcai autóbejáratánál a portásfülkét és a sorompót néhány héten belül, legkésőbb április 21-ig, vagyis az ortodox halottak húsvétjáig áthelyezik egy kicsit beljebb a temető felé azért, hogy a behajtó és kijövő gépjárművek ne okozzanak torlódást az utcában. Arra az újságírói kérdésre, hogy miért nem lehet gépjárművel kimenni az Európa-lakópark felőli temetőkijáratnál, az ADP vezérigazgatója azt válaszolta: egy automata sorompónak a felszerelése oda nem lenne rentábilis, mert csak kevés sofőr akar ott kihajtani.
Szó esett még arról is, hogy 2026-ban nem emelkedtek a temetői díjszabások. A tavaly 1514 temetésre került sor, és 2710 koncessziós szerződést kötöttek, melyek közül 228 új sírhelyekre vonatkozott.







