Pap István
A Nagyváradi Szociális Ellátási Igazgatóság (DASO) felhívja a figyelmet arra, hogy azoknak a nagyváradi természetes személyeknek, akik befogadnak ukrajnai menekülteket, megtérítik az elszállásolás költségét.
Az igazgatóság tudatja, hogy minden elszállásolt menekült után napi 50 lejt kapnak a segítők, illetve minden menekült étkeztetésére napi húsz lejt utalnak át nekik. A közleményben hangsúlyozzák azt, hogy a menekülteket befogadó természetes személyek be kell ezt jelentsék a szociális ellátási igazgatóságnál a 0771-681-782 telefonszámon vagy a prefektúra koordináló központjában a 0259/412-129, 0259/467-909, 0734-223-127, 0734-223-125 telefonszámok egyikén. Utólag a szociális munkások kimennek a helyszínre ellenőrizni. A menekültek befogadását azonnal be kell jelenteni a szociális igazgatóságnál, majd minden hónap első három munkanapján be kell nyújtani az intézményhez személyesen a Teleki (Primăriei) utca 42. szám alatt vagy online a contact@daso-oradea.ro e-mail címre a következő dokumentumokat: a DASO honlapjáról letölthető típusnyomtatványt, melyen meg kell adni a befogadott személyek számát, keresztnevüket és családnevüket, a település nevét, ahonnan elmondásuk szerint származnak, valamint az időintervallumot, melyre a költségtérítést igénylik; a szintén az intézmény honlapjáról letöltött típusnyomtatványon tett saját felelősségű nyilatkozatot a megadott információk valódiságára vonatkozóan, a kérvényező személyi kártyájának másolatát, igazoló dokumentumokat arról, hogy jogosan használja azt az ingatlant, ahova a menekülteket el akarja szállásolni, és esetenként az elszállásolt menekültek személyi igazoló okmányainak másolatát, illetve számlakivonatot, mely igazolja, hogy él az a számlaszám, ahova a pénzt utalják. A dokumentumok tanulmányozhatók a daso-oradea.ro honlapon a REFUGIAȚI UCRAINA szekcióban, valamint az intézmény Teleki utcai székhelyén is. Az igazgatóság aláhúzza, hogy a hónap első három munkanapján benyújtott kérvények az előző hónapra vonatkoznak, a hónap első három munkanapja után benyújtott kérelmeket pedig a következő hónapban bírálják el.