P. Nagy Noémi
Szinte mindenki ismeri a Grimm testvérek Holle anyó meséjét, amelyben a szép és a jó, valamint a csúnya és a rossz elnyeri méltó jutalmát. A Szigligeti Színház Lilliput Társulata ezúttal nem a klasszikus történetet, hanem a bemutatón is jelen levő Pozsgai Zsolt átiratát vitte színpadra Daróczi István rendezésében, amit a teltházas közönség szombaton láthatott először. A bábokkal eljátszott és élőszereplős előadás túlmutat a megszokott tanulságos történeteken, hiszen nem skatulyázza be szereplőit, azok képesek fejlődni, megbánni és akarni a jót. A történet alapja ugyanaz: egy fedél alatt él a kivételező Genti néni, a lustaságra nevelt lánya, Lina és a mostohalánya, Susa, akivel minden munkát elvégeztet. Egy apró, bár annál jelentősebb eltéréssel már itt is találkozunk: a kivételezés és elkényeztetés ellenére Lina többször is csendesen megjegyzi, hogy talán mégsem kellene olyan rosszul bánni Susával, ami megmutatja, hogy a szíve mélyén ő sem rossz lány.
Susa egész nap dolgozik, mos, főz, takarít, fon, ám egy napon megvágja az orsó az ujját, és összevérezi azt. A kúthoz siet, hogy lemossa, ott a Telihold ráveszi, hogy ugorjon a kútba, amelyen keresztül egy szép, napfényes világba jut, Holle anyó földjére. Itt munkáját és őt magát is megbecsülik, végül pedig méltó fizetséggel távozhat. És hogy miért hagyja ott ezt a világot? Mert a varázstükrön keresztül meglátja, hogy mostohatestvére is ugyanarra a sorsra jutott, mint korábban ő, és személyes érdekeit félreteszi, döntéseit a testvéri szeretet vezérli. A faluba visszatérve Susa aranyától nemcsak a mostoha, de Lina is elcsábul, és eldönti, hogy ő is végigmegy azon az úton, mint testvére. Viszont felelősségérzet és szorgalom nélkül nem kaphatja meg ugyanazt a jutalmat, neki szurkosan kell visszatérnie. Végül viszont megbánást tanúsít és ő is jó akar lenni, így a teherként viselt, rászáradt szurok elkezd lehullani róla.
Külön érdekesség, hogy a fenti világot a Majoros Gyula kecskeméti báb- és díszlettervező által megálmodott bábok – a mostoha (Stéfán Bodor Mária), a szorgalmas (Benczi Tekla) és a lusta leány (Oláh Anikó Katalin) – „uralják”, míg Holle anyó világában a szerepeket bábszínészek játsszák el (Holle anyó – Németi Emese, óriásbéka – Daróczi István). Az előadás tanít, eligazít, megmutatja, miért fontos az elfogadás, a jóság, az önzetlen segítségnyújtás és miért kell törekednie erre mindenkinek, még annak is, aki korábban nem tulajdonított ezeknek a tulajdonságoknak olyan nagy jelentőséget. Az előadás nemcsak a gyermekeknek szolgál tanulságul, hanem a felnőtteknek is. Rámutat, hogy a szülői minta, legyen az jó vagy rossz, milyen hatással lehet a gyermekekre. A Holle anyót a Lilliput Társulat november 15-én, kedden 10 és 12 órától is műsorra tűzi, az előadás három éven felülieknek ajánlott.