Ciucur Losonczi Antonius
A sorozat első meghívottja Fodor József általános helynök volt, aki számára nem idegen a Szent László templom és plébánia. Az általános helynök első szolgálati helye ez volt, ahol 1968. február 2-án mondta el káplánként első hivatalos szentbeszédét a szószékről, mert akkor még onnan prédikáltak.
Az érdeklődőket dr. Kovács F. Zsolt, a Szent László templom plébánosa köszöntötte. Fodor József felidézte, hogy 1957-ben, amikor gyulafehérvári szeminaristaként részt vett az első lelkigyakorlatán, a szatmári pap minden elmélkedését azzal kezdte: „Menjünk fel az Isten hegyére!”. Azt tanácsolta tehát most a vikárius is a hallgatóságának, hogy a mindennapi taposómalomból próbáljanak egy kicsit felemelkedni. Idézte Sík Sándor piarista papköltő versét is (Ketten a Mesterrel), mely szintén egy ilyen „hegyről” szól. Kijelentette: nem csak a papok, hanem a hívek kezét is megfogja Jézus, a szerető, irgalmas Atya, mi az övét, s megyünk vele valamennyien a magasságok tiszta levegőjébe, hogy ott elteljünk mindennel, ami szent, szép, nemes és az üdvösségünkre szolgál, azzal együtt, hogy természetesen vannak nehézségek is az életünkben, kereszthordozások, szenvedések és kísértések. És valamikor egy ilyen magányos hegyre vitte fel Krisztus az apostolokat is – érdemes belegondolni, hogy milyen lehetett a lelkületük, mi játszódott le bennük, amikor a missziós parancsot megadta nekik. Majd visszamentek Jeruzsálembe. Összegyűltek az utolsó vacsora termében, nem csak úgy önmagukban, hanem ott volt velük a Boldogságos Szűzanya is, aki erőt adott nekik a várakozáshoz, a további munkához, amit majd el kell végezniük. Az első pünkösdkor megszállta őket a Szentlélek, s lelkesen elindultak, hogy megtérítsék a világot, ők, tizenegy egyszerű ember. És isteni csodának bizonyult az egyház elterjedése az akkori körülmények közt, a rendelkezésre álló közlekedési eszközökkel. Pál volt az, aki elindult a legnagyobb missziót végrehajtani, és tanúságot tenni Jézusról az ő vértanú halálával is. És ezt tették a következő nemzedékek is, annak ellenére, hogy 300 éven keresztül üldözték a keresztényeket, s utána is mindig visszatértek azok az idők. A történelemre visszatekintve ugyanis, mindig voltak az egyház életében nagyon nehéz periódusok, üldöztetések, szakadások, de túllendült ezeken, mert Jézus mindig segített, hogy a missziót, melyet rábízott az apostolokra, az ő utódjaikra, mindannyiunkra, eltudjukvégezni, hittel, bizalommal, buzgón, eredményesen – magyarázta a prépost-prelátus.
Fodor József a továbbiakban a káptalan misszióját emelte ki. Arra hívta fel a figyelmet: Váradon már az alapításkor a káptalantagok – akik akkor még huszonnégyen voltak – a mindenkori püspök legbensőségesebb támogatóinak bizonyultak. Mellette álltak a főpásztori munkájában, segítséget nyújtva a vallásos, a tudományos, a művészeti, a kulturális élet minden területén. Káptalani iskolák működtek évszázadokon keresztül, ahol a legnagyobb tudósok képezték magukat. A 18. századtól kezdve olyan kanonokok tevékenykedtek Váradon, mint Szenczy István, aki idehozta az orsolyita apácákat, Nogáll János, a Szent Vince Intézet létrehozója vagy Gyöngyössy György, akinek a mizeri rendház és kórház köszönhető. Mások pedig alapítványokon keresztül bizonyultak mecénásnak – a Szent László menedékház vagy a Katolikus Kör a példái a jótékonykodásnak, hangsúlyozta az általános helynök.
